HÍREK

Továbbra is az MTK Budapest fiataljai kapják a legtöbb játékidőt az NB I-ben

2022-01-13

Továbbra is az MTK Budapest fiataljai kapják a legtöbb játékidőt az NB I-ben

Az utanpotlassport.hu összegezte a fiatal játékperceket, az egyik legtöbbet foglalkoztatott játékos, Varju Benedek is beszélt a témáról. Lapszemle.

Ahogy az eggyel korábbi évadban, úgy a 2021-22-es NB I-es kiírás első felében is az MTK Budapest vetette be legtöbbet a fiataljait. Összeállításunkban a 2001-es vagy annál fiatalabb magyar futballisták őszi játékperceit vizsgáljuk.

Továbbra sem könnyű a fiatal magyar labdarúgók számára az NB I színpadára való fellépés; a felnőtt élvonalban lehetőséget kapó ifjoncok száma a 2021-22-es évad őszi szezonja alapján – a korábbi évekhez hasonlóan – visszafogott. A bajnoki címért küzdő együttesekben ráadásul alig találunk 2001-ben vagy annál később született játékost, akit rendszeresen bevetnének: a tavaszi folytatást az első helyről váró Ferencvárosban csak a 19 éves Csontos Dominik felelt meg ennek a feltételnek, akit a bajnokságban utoljára augusztus végén figyelhettünk a pályán. A fővárosiakhoz hasonlóan az évad meglepetéscsapatában, a második pozíciót elfoglaló Kisvárdában sem a fiatalok kapták a főszerepet (bár általában a melléket sem), játéklehetőségnek a legtöbbször a hajrában bedobott Czérna Erik (18) örülhetett. Jobb helyzetről számolhatunk be a dobogó legalsó fokán telelő Puskás Akadémia esetében, hiszen a felcsútiaknál alapember vált a 19 éves Komáromi Györgyből. A fiatal fejlődését jól mutatja, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző az őszi félév alatt többször jelölte őt a kezdőbe (11-szer), mint az előző évad teljes egészében (10 alkalom). A támadó legszebb őszi pillanata minden kétséget kizárólag az MTK Budapest elleni győztes gólja volt.

Ha pedig MTK Budapest: a fővárosi gárdának nem sikerült jól az elmúlt időszak, jelenleg a kiesést jelentő tizenegyedik helyen áll a tizenkét csapatos tabellán, a legkevesebb gólt szerezve. Ennek ellenére nincsen reménytelen helyzetben a gárda a bennmaradást tekintve, a sűrű mezőnyben akár már egy néhány meccses győzelmi sorozattal is könnyen eltávolodhatnak a veszélyzónától. A pontok gyűjtögetésében valószínűséggel továbbra is számítanak a fiataljaik segítségére, akiket a legtöbbet foglalkoztattak az NB I őszi szezonjában. A képzeletbeli tabellán jól mutatja a „dominanciájukat”, hogy az őket követő DVSC-nél majdnem másfélszer több percet „bíztak” a 2001-es vagy annál fiatalabb játékosaikra (MTK: közel 3000; DVSC: kevéssel 2000 alatt). A harmadik helyre az újonc Gyirmót FC Győr futott be, szorosan követve a debrecenieket.

A fiatalok kapott játékperceinek összevetésében az MTK Budapest középhátvédjét, a 20 esztendős Varju Benedeket találjuk az élen. A fővárosi gárda játékosa az őszi szezon kezdetével alapemberré vált klubja első csapatában, ahogy a magyar U21-es válogatottban is, melynek mind a hat őszi Eb-selejtezős mérkőzését végigjátszott.

„Bíztam benne, hogy az előző évadhoz képest növelni tudom a játékperceim számát, ez szerencsére sikerült – mondja Varju az elmúlt hónapokkal kapcsolatban. – Annyiszor kaptam lehetőséget kezdőként az őszi szezonban, mint azelőtt összesen. Sok minden közrejátszott, hogy így alakult, szerencse is kellett hozzá, de az annak van, aki tesz is a célja érdekében. Az első NB I-es évem során (a 2020-21-es – a szerk.) még fel kellett vennem a ritmust, emiatt több hiba csúszott be. Sok segítséget kaptam a csapattól, mostanra pedig úgy gondolom, magabiztosabb játékos vált belőlem.”

Bár a kapott percek számában kevéssel elmaradtak az MTK védőjétől, a DVSC-s Baráth Péter (19) és a félév során a Zalaegerszeg csapatában kölcsönben futballozó, néhány napja azonban a Puskás Akadémiához visszatérő Skribek Alen (20) sem bánkódhat, hiszen ők ketten voltak ősszel azok a fiatalok, akik mind a tizenhét NB I-es találkozón pályára léptek. Rajtuk kívül eseménydús őszt zárt a Gyirmót FC Győr 20 éves középpályása, Radics Márton is, aki – Varjuhoz és Baráthoz hasonlóan – 1200 minutum fölé jutott.

Ami kijelenthető, hogy bízhatnak az előrelépésben a sok lehetőséget kapó – és természetesen azokon bizonyító – ifjak, hiszen az előző kiírás két legtöbb percet halmozó fiatalja, Kiss Tamás (Puskás Akadémia) és Schön Szabolcs (MTK Budapest) tavaly egyaránt légiósnak állt – előbbi kölcsönben a holland élvonalbeli SC Cambuurt erősíti, míg utóbbit az MLS-ben (észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság) szereplő FC Dallas vette meg a múlt év májusában. De ami a legfontosabb: azóta mindketten szerepet kaptak a magyar felnőttválogatottban is.

Forrás: utanpotlassport.hu / nso.hu

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman