HÍREK
Tornagyőzelem
2018-02-14
![Tornagyőzelem](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/1066/attachment1569492185.jpeg)
U17-es válogatottunk a spanyolországi, La Manga Kupán aratott győzelmet.
A korosztályos utánpótláscsapatban három MTK Budapest játékos kapott helyet: a védelemben Varju Benedek, a középpályán pedig Kovács Máté és Kapronczai Gergely szerepelt.
A torna az elitkörös felkészülés állomásaként szolgált, ami március 22-én kezdődik, és hazai pályán harcolhatjuk ki az angliai Európa-bajnokságon való részvételt.
Az első mérkőzésen Svédország volt az elelnfél, Varju Beni végig a pályán volt, Kovács Máté a 60. percben érkezett, Kapronczai Gergely pedig 60 percet kapott. A mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget, Kapronczai kulcsszerepet játszott a pontmentésben, ő harcolta ki a büntetőt, amivel Beke egyenlített.
A második találkozón Norvégia volt az ellenfél. Varju ismét végigjátszotta a mérkőzést, ráadásul a csapatkapitányi karszalagot is viselhette, Kovács a félidőben érkezett, Kapronczainak 17 perc jutott. A második félidő elején vezetést szereztünk, majd fordítottak a norvégok, végül mégis mi örülhettünk, a hajrában sikerült megszerezni a győzelmet.
Az utolsó fordulóra egyértelmű volt, győzelem kell a szlovákok ellen, hogy tornagyőztes legyen a csapat. Kapronczai és Kovács kezdett, Varju csereként kapott lehetőséget az 59. percben.
A mérkőzés képe a várakozásoknak megfelelően alakult, a 11. percben 20 méteres szabadrúgással vezetést szereztünk. A szlovákok büntetőből egyenlíteni tudtak a félidő vége előtt, ebből viszont mi merítettünk erőt, és a második játékrész elején megszereztük a vezetést, ami végül a győzelmet jelentő találat is volt egyben.
Magyarország veretlenül, 7 pontot szerezve nyerte meg a La Manga Kupát, és ebben a Sándor Károly Akadémia három játékosa, Varju Benedek, Kovács Máté és Kapronczai Gergely is kivette részét.
A torna végeredménye:
Magyarország | 7 pont |
Svédország | 4 pont |
Norvégia | 3 pont |
Szlovákia | 3 pont |
(fotó: mlsz.hu)
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)