HÍREK

Tíz emberrel szereztünk pontot (GALÉRIA)

2017-08-13

Tíz emberrel szereztünk pontot (GALÉRIA)

Továbbra is veretlenek vagyunk a bajnokságban.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest 0-0

Sárga Lap: Dlusztus (36.), Nagy Sándor (65.), Viczián (79.), Mészáros (80.), illetve Katona (31., 74.), Balogh (36.), Lencse (85.)

Piros lap: Katona (74.)

Békéscsaba, Békéscsabai Kórház utcai Stadion, 2235 néző

Vezette: Karakó Ferenc (Veizer, Kormányos II., Punyi)

Békéscsaba 1912 Előre: Rybansky – Szélpál, Dlusztus, Babinyecz – Pilán, Nagy, Viczián, Mészáros (Szalai, 82.) – Gránicz (Gyurján, 67.), Urbin (Eszlátyi, 61.), Birtalan

Vezetőedző: Boér Gábor

MTK Budapest: Szentpéteri – Katona, Balogh, Gengeliczki, Deutsch – Vass Patrik (Bori, 76.), Vass Ádám, Borbély (Schäfer, 64.), Takács (Jakab, 70.) – Lencse, Torghelle

Vezetőedző: Feczkó Tamás

Az első percekben a hazaiak birtokolták többet a labdát és ők irányították a játékot, de nagy helyzetig nem jutottak el. A mieink az első tíz perc után ébredtek fel igazán, de ezután is szervezetten játszott mindkét együttes, így nem volt könnyű gólszerzési lehetőségeket kialakítani.

A 25. percben – a Békéscsaba legaktívabb játékosa – Gránicz került kétszer is oda a kapunk elé, de először a védők blokkoltak, másodszor pedig az oldalhálóba lőtt a fiatal támadó. Szinte rögtön jött a válasz, amikor Vass Patrik ugratta ki kiválóan Lencsét, ám a csatár ballal a kapust találta el kisodródott helyzetből.

A félidő végéig újabb nagy helyzet egyik oldalon sem adódott, így 0-0-nál jöhetett a szünet.

A második játékrész elején a békéscsabai szurkolók Márton Anitának és Baji Balázsnak gratuláltak transzparensükkel, akik ezüst- és bronzéremmel tértek haza az atlétikai világbajnokságról.

Feczkó Tamás együttese a forduló után egyértelműen uralta a játékot, és sorra alakította ki a kisebb-nagyobb lehetőségeket, de igazán nagy ziccer nem adódott együttesünk előtt. A 67. percben Deutsch fejese tévesztett célt, majd Lencse ballábas próbálkozása kerülte el kicsivel a kaput.

A hajrára Jakab és Schäfer is pályára került, de a második félidő ritmusát Katona kiállítása törte meg: a fiatal jobbhátvéd késve csúszott be a 74. percben, így második sárgája után mehetett zuhanyozni. A Békéscsaba emberelőnyben felbátorodott, de így sem játszott alárendelt szerepet az MTK Budapest, és továbbra is becsülettel mentünk előre.

Ennek ellenére a végjátékban sem született találat, a csabaiak utolsó percben szerzett lesgólját leszámítva, így gól nélküli döntetlen lett a végeredmény.

Feczkó Tamás: – Jó ritmusú mérkőzés volt, igazi rangadó, sok nézővel. A második félidei játékunkban benne volt a gól, a kiállítás után viszont örülünk az egy pontnak, mert a Békéscsaba is megszerezhette volna a győzelmet. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman