HÍREK

Szurkolói szemmel a Dunaújváros PASE - MTK Budapest mérkőzésről

2015-04-11

Szurkolói szemmel a Dunaújváros PASE - MTK Budapest mérkőzésről

Immáron harmadik törzsszurkolónkat kértük meg, hogy az aktuális OTP Bank Liga mérkőzés után fogalmazza meg gondolatait, érzéseit. Írását gyakrorlatilag változatlan formában közöljük.

„Üdvözlöm az MTK honlapjának minden olvasóját, és köszönöm a lehetőséget, hogy elmondhatom a véleményemet a Dunaújváros PASE – MTK Budapest mérkőzésről!

A találkozó előtt Kanta Józsi azt nyilatkozta, hogy küzdeni tudásra és pontosságra lesz szükség ezen a mérkőzésen. Nos a televízión keresztül is érződött az említett küzdeni tudás, a pontosság azonban ezúttal hiányzott a csapatból.

Ennek következtében szakadozott volt a játék, és a kellő koncentráltság hiánya, a gólhelyzetek kihagyásához vezetett. A szélsőjátékunk ma gyenge volt. Emiatt meg kellett elégednünk az egy ponttal.

Mai ellenfelünk azonban – higgyenek nekem – sok kellemetlenséget fog még okozni ellenfeleinek.

Két kecsegtető helyzetben tévesen állították meg játékosainkat lesen, egyébként csak azt a hozzáállást kaptuk Iványitól, amit a korábbiakban már megszokhattunk.

Feltétel nélkül csak kapusunkat, Hegedüst tudom dicsérni, aki a levegőben korlátlan úr volt.

A mérkőzés kommentátora, a nemrég rehabilitált Knézy Jenő volt, aki, ahogy a mérkőzés haladt előre, úgy szorított egyre jobban a Dunaújváros sikeréért. Mindannyiunk nagy szerencséjére a végén nem kapott agyvérzést. Az már csak hab a tortán, hogy nem vette észre, hogy Csiki nincs a pályán...

Összességében elmondható, hogy csalódást keltő eredmény a döntetlen, de nagyon szervezett, az életéért küzdő csapat ellen jelenleg ennyire futotta. Bízom a második hely megtartásában.

Krausz György"

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman