HÍREK

Szünidei forma a szezonzáró tornán

2015-06-24

Szünidei forma a szezonzáró tornán

Múlt hétvégén rendezte meg az MTK Budapest utánpótlás-műhelyeként működő Mészöly Focisuli, a IV. International Mészöly Cup 2015 tornát, a 2004 után született ifjú labdarúgópalánták számára. Az eddig megszokottól eltérően, most a külföldi csapatok domináltak a házigazdákkal szemben.

Szebb búcsút remélt a nemzetközi porondtól a Mészöly Focisuli, de most is igaznak bizonyult a tétel, az életben nem sikerülhet minden.

A negyedik hazai rendezésű nemzetközi tornán szerepelő MTK-MFS 2004-es csapata szombaton Kovács – Csernus, Merényi – Gáti, Szűcs, Krausz – Vass (Bárány-Doór, Dalnoki, Pikó, Takács, Kondor, Czeglédi), vasárnap pedig Kovács – Kondor, Merényi – Takács, Gáti, Pikó – Bárány-Doór (Czeglédi, Korányi) összeállítású csapattal vágott neki a megmérettetésnek.

Hiába volt meg az akarat a fiatalokban, ezúttal a lelkesedés nem párosult összeszedettséggel és eredményességgel, így nem várt vereségek is becsúsztak a jó nevű nemzetközi riválisok ellen. Jókor jön majd a nyári pihenő, hogy a gyerekek ősztől megújult erővel láthassanak neki a munkának.

Eredmények:

MTK-MFS – Brommapojkarna (svéd) 3-5

G: Vass Benjamin (2), Szűcs Huba

MTK-MFS – CFR Cluj (román) 2-3

G: Vass Benjamin (2)

MTK-MFS – Újbuda TC 2-2

G: Vass Benjamin, Bárány-Doór Barna

MTK-MFS – Tatran Presov (szlovák) 0-5

MTK-MFS – CFR Cluj 2-2 (büntetőkkel 1-2)

G: Bárány-Doór Barna (2)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman