HÍREK

Szülinapos gólfelelős

2017-08-04

Szülinapos gólfelelős

Több szempontból is emlékezetes Deutsch Bence Csákvár ellen szerzett gólja.

A zalaegerszegi kölcsönből visszatérő Deutsch Bence szerezte az MTK Budapest első gólját a Merkantil Bank Ligában. Rajta kívül Takács Ronald is betalált, így a kék-fehérek 2-1-re győzni tudtak Csákváron.

– Az első félidőben egyértelműen mi irányítottuk a játékot, egységesek voltunk, megérdemelten vezettünk – idézte fel a nyitóforduló történéseit Buci. – A második félidőre visszaesett a játékunk, elfáradtunk, így izgalmas lett a vége.

A Merkantil Bank Liga második fordulójában a Ceglédi VSE látogat majd az Új Hidegkuti Nándor Stadionba. A cél ezúttal sem lehet mást, mint a három pont.

– Úgy kell játszanunk, mint a Csákvár ellen az első félidőben. Fontos, hogy minél előbb eldöntsük a meccset, és akkor nem kell izgulnunk a végén.

Bence a Csákvár ellen szerezte első gólját tétmeccsen az MTK Budapest színeiben, de közel sem dőlhet még hátra.

– Az előző szezonban öt gólt szereztem Zalaegerszegen, és Feczkó Tamás már jelezte is, rossz néven venné ha az idén alább adnám – újságolta széles mosoly kíséretében Buci, aki éppen augusztus negyedikén ünnepli születésnapját. Elárulta, szombaton pizzára látja vendégül csapattársait a nagy nap alkalmából. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman