HÍREK

Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC – MTK Budapest FC

2014-10-28

Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC – MTK Budapest FC

A Magyar Kupa egyszeres nyerteséhez látogat a trófea tizenegyszeres nyertese, szerdán 17 órakor, a sorozat 2014/15-ös kiírásának negyedik fordulójában.

Fénykorukban, a szolnoki futballisták jelentős szerepet játszottak a magyar labdarúgás történetében is. Válogatottakat adtak, versenyben voltak a bajnoki címért is, 1940/41-ben értek a csúcsra, a Magyar Kupa elhódításával. Az 1987/88-as idényben elődöntőig meneteltek az akkor Magyar Népköztársasági Kupának hívott sorozatban. Utoljára 2010/11-ben voltak az élvonal tagjai.

Idén a másodosztály élcsoportjához tartoznak. Két veszélyes támadójuk gyakorlatilag egész idényre kidőlt a sorból: Urbin Péter kereszt- és oldalszalag-szakadást, Hamar Ádám keresztszalag-szakadást szenvedett. Kis Károly irányításával, a kupában három mérkőzést vívtak a kieséses szakaszban – sikerrel. Bár, a Csepel már két góllal is vezetett ellenük.

Taksony SE – Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC 3 (1 - 2)

Csepel FC – Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC 3 - 4 (2 - 2)

Nagyatádi FC – Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC 0 - 2 (0 - 1)

[image]

Az MTK, talán már kiderült, tizenegyszeres Magyar Kupa – és elődei – nyertes. Az utolsó sikerig tizennégyet évet kell visszatekerni a képzeletbeli évtárolón.

Nagy Tibor biztosan nem játszhat, mert megnyúlt szalagjai még alkalmatlanok a kitámasztásokra.

Ugyancsak három győzelemmel letudott meccsen került túl a klub, eddig Horváth Doki a házi gólkirály, négy találattal, de Kanta is háromig jutott.

Szentlőrinc SE – MTK Budapest FC 0-2 (0-0)

Tevel – MTK Budapest FC 2-7 (1-5)

Jászapáti SE – MTK Budapest FC 0-9 (0-2)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman