HÍREK

Szezonvégi beszélgetések 8. rész - Varga Szabolcs

2015-06-17

Szezonvégi beszélgetések 8. rész - Varga Szabolcs

Éppen csak véget ért a 2014/15-ös bajnoki évad, máris nyakunkon a következő szezon, tele új kihívásokkal, európai kupaszerepléssel. A rövid felkészülési időszak ideje alatt az első csapat keretének játékosait kértük meg, hogy ugyanazon kérdésekre válaszolva, értékeljék a mögöttünk hagyott idényt és fogalmazzák meg elvárásaikat az előttük álló feladatokkal kapcsolatosan. A sorozat most különleges szereplővel, az MTK Budapesthez nyáron visszakerült Varga Szabolccsal és a személyére kissé átszabott kérdésekkel folytatódik.

– Hogyan értékeled a saját idényedet, illetve az MTK mögött hagyott bajnoki szezont, amin dobogós helyen zárt a csapat?

– Mit mondjak, ez az idény nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, kicsit csalódott is vagyok, hogy nem sikerült elnyernem a hollandiai edzőm bizalmát, és emiatt úgy éreztem, nyáron mindenképpen váltanom kell. Az MTK pedig hihetetlen szezont futott, folyamatosan figyelemmel kísértem a meccseket és nagyon örültem, hogy ilyen eredményt ért el a klub.

– Mi a legkedvesebb, legérdekesebb Garami József edzői munkájához fűződő emléked?

– Talán az a legkedvesebb emlékem, amikor Józsi bácsi edzés után kint maradt velem gyakorolni és tanácsot adott sok mindenben, a fejlődésem érdekében. A fiatal játékosoknak nagyon sokat jelent, ha ilyen fantasztikus edző törődik velük.

– Melyik volt számodra a legemlékezetesebb mérkőzés a 2014/15-ös szezonban?

– A legemlékezetesebb meccsemet a Heerenveen második csapatában játszottam a Feyenoord ellen, amikor két góllal és egy gólpasszal tudtam segíteni az együttest.

– Hol és kivel pihented ki az lezárult idény fáradalmait?

– Mivel elég kevés időnk jutott a pihenésre, így csak egy wellness-hétvégét töltöttem együtt a barátnőmmel Egerben, ami viszont amilyen rövid volt, annyira jól is sikerült.

– Mit vársz az MTK előtt álló évadtól?

– Röviden fogalmazva, eredményes szezont várok. Ugyan jórészt mindig fiatalok alkotják MTK Budapest játékoskeretét, tavaly is bebizonyította a csapat, hogy sikeres lehet az erős mezőnyben. Szerintem a következő idényben is minden adott, hogy jók legyünk és sok örömet szerezzünk a szurkolóknak.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-08-17 17:30 Új Hidegkuti Nándor Stadion

MTK BUDAPEST II

VS

Majosi SE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman