HÍREK
Szerződtettük Vadnai Dánielt
2023-02-03
![Szerződtettük Vadnai Dánielt](https://mtkbudapest.hu/attachments/newssubheroimage/attachment9623812357.jpg)
Rutinos játékost igazoltunk a védelem bal oldalára: Vadnai Dániel az MTK Budapestben folytatja.
Mint arról beszámoltunk, Nagy Zsomborra műtét és hosszabb kihagyás vár, klubunk vezetése pedig a kialakult helyzetre való tekintettel gyorsan lépett, és szerződtette a Mezőkövesdtől a bal oldali védőt.
Vadnai Dániel a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia neveltje, az MTK színeiben debütált az élvonalban, első időszakában közel tíz évet töltött el klubunknál. Tagja volt a 2007/08-as idényben bajnoki címet szerzett együttesnek. Később ismét magyar bajnok lett, immáron a DVSC színeiben - mindkét klub színeiben szerepelt nemzetközi kupamérkőzéseken. Később két és fél szezonon át ismét a mieinket erősítette, majd Mezőkövesdre igazolt, onnan tért vissza most hozzánk.
A ballábas játékos több poszton, így a védelem bal oldalán, illetve a középpályán is bevethető. Komoly rutinnal rendelkezik, hiszen több mint 300 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt pályafutása során.
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)