HÍREK
Stadiontúra
2016-10-20
![Stadiontúra](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/1784/attachment1569492367.jpeg)
Az MTK Budapest meginvitálta a magyar sajtóközösség képviselőit, hogy bejárhassák az Új Hidegkuti Nándor Stadiont.
A stadiontúra rövid sajtótájékoztatóval kezdődött, ahol először az aréna tervezésért felelős Bordás Péter beszélhetett.
– Fontos volt, hogy egy olyan légkört hozzunk létre, melyben a szurkolók megkapják azt az élményt, amit egy 20-30 ezres stadionban is megkapnának. Szerettük volna, hogy vizuálisan és akusztikailag is a legjobb lehetőségeket állítsuk elő. Nagyon érdekesen beültetett stadionról van szó, amit nagyszerű élmény volt megtervezni.
Ezután Görözdi György, az MTK Budapest kiemelt projektjeinek igazgatója vette át a szót, aki kiemelte, reméli, megtérült a stadion felépítésébe fektetett kemény munka.
– Remélem, tükrözi az eredmény azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a stadion tervezésébe és építésébe fektettünk. Szerettünk volna rendhagyó stadiont építeni városi környezetbe, amely nem csupán egy stadion, hanem szerves része ennek a kerületnek. Szeretnénk, hogy az Új Hidegkuti Nándor Stadion megőrizze azokat a hagyományokat, amelyeket a régi is képviselt.
Végül dr. Deutsch Tamás beszélt az új épület jelentőségéről.
– Nagyszerű élmény volt átélni a stadion nyitóünnepségét és rengeteg dicséretet és elismerő kifejezést hallottam a rendezvényről. A szívemnek legkedvesebb megfogalmazás mégis az MTK Baráti Kör elnökségének egyik tagjától származik, aki azt mondta: „Jó kis stadionunk van”. Úgy gondolom, ebben a mondatban minden benne van. Ugyanakkor két szempontból is több ez a létesítmény, mint egy stadion. Egyrészt érzelmileg, hiszen ez az idestova 128 éves MTK család otthona. Másrészt pedig mert itt kapott helyet az MTK Budapest új klubháza.
A sajtótájékoztatót követően részletes betekintést nyerhettünk a stadion minden szegletébe. Erről hamarosan rövid videóösszefoglalóval szolgálunk majd oldalunkon.
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)