HÍREK

Schäfer: Egy szavunk sem lehet a körülményekre - lapszemle

2019-01-07

Schäfer: Egy szavunk sem lehet a körülményekre - lapszemle

A Nemzeti Sport számolt be csapatunk törökországi felkészüléséről. Lapszemle.

Lehűlt az idő Antalyában – „mindössze” tíz fokot mutatott a hőmérő vasárnap…
„Január másodika óta vagyunk kint Törökországban, eddig tizenöt-húsz fokos hőmérsékletben dolgoztunk, de ebben a tíz fokban a legjobb edzeni, legalábbis nekem – mondta Schäfer András, az MTK Budapest 19 esztendős középpályása. – De ennél fontosabb, hogy a pályák állapota talán még a tavalyinál is kiválóbbak, egy szavunk sem lehet a körülményekre.”

Az MTK először január 12-ig marad kint Antalyában – második alkalommal 16-a és 27-e között –, s először kedden lép pályára edzőmérkőzésen, a török második liga éllovasával, a Genclerbirligivel csap össze.
„Komoly erőfelmérő lesz a keddi mérkőzés, s bár nem tétre megy, a játékosok most verekedhetik be magukat a csapatba. Biztosan mindenki bizonyítani akar a szakmai stábnak, úgyhogy várjuk a találkozót – nehéz dolgunk lesz, az egészen biztos, hiszen a török futball erős. Végig bizonyosan senki sem játszik, félidőzünk majd.”

Ami a kék-fehérek keretét illeti: kisebb sérüléssel bajlódik Pintér Ádám, így a belső védő egyelőre nem dolgozhat együtt a csapattal, míg Farkas II Balázs el sem utazott a kerettel, a szélső valószínűleg távozik. A futballista iránt két NB II-es klub, a Gyirmót FC Győr és a ZTE is érdeklődik.
„Alig négy hét múlva folytatódik a bajnokság, nem lehet más célunk, mint hogy a hatodik helyről felverekedjük magunkat a dobogóra – erre minden esélyünk meg is van, hiszen a Debrecen mindössze három ponttal szerzett többet, mint mi. Ami engem illet: az első NB I-es idényemet kezdtem, benn akarok maradni a kezdőcsapatban. Célom, hogy tavasszal több gólt szerezzek, hiszen eddig mindössze egyszer, még augusztusban a Haladás ellen találtam be. Nagyon várom már, hogy folytatódjon a bajnokság!”

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman