HÍREK

Sajtótájékoztató No. 17.

2015-10-08

Sajtótájékoztató No. 17.

Nincs sérültünk.

A válogatott szünet miatt ugyan a héten nem játszik bajnoki mérkőzést az MTK Budapest, ám a szerdai felkészülési meccs, és a csapat gyakorlatilag sérülésmentes állapota így is szolgáltatott beszédtémát a csütörtöki sajtótájékoztatóra. 

A Kecskemét elleni találkozót értékelve László Csaba elmondta:
– A Kecskeméttel kötött együttműködést volt hivatott megünnepelni a tegnapi mérkőzés, ahol gyakorlatilag bemutatkozott egymásnak a két egyesület. Remélem, hogy ez az együttműködés gyümölcsözőnek bizonyul majd mindkét fél részére. A Kecskemét a tapasztalatainkból profitálhat, mi pedig olyan régióban lehetünk jelen a Kecskemét segítségével, ahol nagyon sok tehetséges fiatal van. Ez utóbbi különösen fontos lehet most, figyelembe véve az MLSZ törekvéseit, ami a magyar fiatalok szerepeltetését illeti. Nagyon szimpatikus volt a hazai közönség gesztusa a meccs végén, mikor megünnepelték mindkét együttest – emelte ki vezetőedzőnk. – Mindemellett a mérkőzés a felkészülésünk része is volt, inkább az amúgy kevesebb játéklehetőséghez jutó, fiatal játékosok kerültek előtérbe. A terhelés megfelelő volt, nem történt sérülés.
Ez utóbbi rendkívül örömteli, különösen a múltban tapasztalható sérüléshullámok ismeretében. A sérülések megelőzésében és a gyors rehabilitációban nagy szerepe van Steven Vanharen erőnléti edzőnek, valamint Sipos Péter fizioterapeutának. Utóbbi elmondta:
– A megelőzésben elsősorban a Steven által tartott prevenciós tréningeknek van nagy szerepük. Nagyon odafigyelünk a játékosok állapotára, a polar rendszer segítségével nyomon tudjuk követni a játékosok pulzusát, illetve hogy az miként változik a különböző intenzitású gyakorlatok között. Az edzettséget az mutatja, hogy milyen gyorsan áll vissza a pulzus két nagyintenzitású feladat között. Én főként azért felelek, hogy egészségügyileg százszázalékos állapotba hozzam a sérült játékosokat, és utána Stevennel együtt hozzuk fel őket kondicionálisan. Összességében tehát nagyon komoly közös munka eredménye az, hogy nincs olyan sérültünk, aki túlterhelés vagy nem megfelelő regeneráció miatt sérült volna meg – osztotta meg velünk az ifjú szakember.
– Jelen pillanatban Vass Ádámmal és Bese Barnával dolgozom, előbbi rúgást kapott a bokájára, utóbbi pedig a térdét fájlalja, de remélhetőleg mindketten bevethetőek lesznek a Puskás Akadémia ellen. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-13 13:00 Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

MTK BUDAPEST II

VS

BONYHÁD VLC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman