HÍREK

Rajt az NB III-ban: Szerdán a Ferencváros II-t fogadjuk a stadionban

2021-08-10

Rajt az NB III-ban: Szerdán a Ferencváros II-t fogadjuk a stadionban

Kanta József vezette második csapatunkra a héten két bajnoki mérkőzés is vár.

Szerdán az NB III Közép csoportjában szereplő második együttesünk számára is elrajtol a 2021/2022-es bajnoki idény: 17:30-tól a Ferencváros II-t fogadjuk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Második csapatunk hat héttel ezelőtt kezdte meg nyári felkészülését Kanta József vezetőedző irányításával és stábjában MTK-kötődésű szakemberekkel. A felkészülési mérkőzéseket követően az augusztus elsejei, Honvéd II elleni nyitómeccs ellenfelünk kérésére elhalasztásra került, így a szerdai lesz NB III-as együttesünk első tétmérkőzése az új idényben. A keret jelentős részét saját nevelésű fiataljaink alkotják, többen tavalyi U19-es bajnokcsapatunkból, illetve a jelenlegi U19-es korosztályból is bizonyíthatnak a felnőtt labdarúgásban.

A szerdán a stadionban megrendezésre kerülő mérkőzésre az NB I-es szezonbérletek érvényesek, így azzal ingyenes a belépés, viszont mivel nem lesz nyitva minden kapu és szektor, ezért az NB III-as mérkőzéseken nem feltétlenül lehet minden esetben az eredeti helyre szóló székeket elfoglalni.

A jegyek 1000, 14 év feletti diákok és nyugdíjasok számára 500 forintért válthatók, a 14 év alattiak, valamint a mozgássérültek és kísérőik pedig ingyenesen tekinthetik meg a meccseket. A hatályos jogszabályok szerint az NB III-as találkozók is kizárólag érvényes védettségi igazolvány birtokában látogathatók.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezendő NB III-as mérkőzéseken szurkolóink az 1-es, a vendégcsapat szimpatizánsai pedig a 3-as kapun keresztül léphetnek majd be a stadionba, természetesen mindkét szektorban büfé is üzemelni fog - a pénztárak és kapuk szerdán 16:30kor nyitnak. VIP-bérleteseink a megszokott helyeiket foglalhatják majd el, a sajtó munkatársai pedig az NB I-es bajnokikon megszokottak szerint ide kattintva akkreditálhatnak a mérkőzésre.

NB III-as együttesünkre vasárnap újabb bajnoki mérkőzés vár, akkor 17:30-tól az ESMTK otthonában lépünk majd pályára.

NB III-as csapatunk teljes őszi menetrendje ide kattintva tekinthető meg.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-08-21 11:00 Kecskeméti Műkertvárosi Sportcentrum

Kecskeméti TE II

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman