HÍREK

Pölöskei Zsolt a meccs embere

2014-08-03

Pölöskei Zsolt a meccs embere

A DVSC TEVA ellen 1-0-ra megnyert mérkőzésen hajtott, küzdött, türelmesen, okosan játszott, voltak bíztató lövései, így őt választottunk a meccs emberének.

  • Mennyire volt furcsa „otthon” játszani a Bozsikban?
     
  • Rosszabbra számítottam, mert a Hidegkuti Nándor Stadion már annyira beégett mindenkibe, annyira közel áll hozzánk, hogy kicsit tartottam ettől a felemás helyzettől. Talán a legfurcsább az öltöző volt, hiszen tavasszal, amikor nyertünk, akkor vendégként készültünk ugyanitt. A pálya talaja jó volt, remekül lehetett passzolni. Reméljük, hogy egyre több néző jön ki, és nem hátráltat bennünket a kialakult helyzet.
  • Mennyit segített a közönség?
  • Örömmel töltött el bennünket, hogy ilyen sokan kijöttek, és azon voltunk, hogy kiszolgáljuk őket, bár ez nem sikerült maradéktalanul. Tavasszal, amikor 5-2-re nyertük, nyilván jobban érezték magukat. Most azonban komoly taktikai harcot kellett vívni, melyben mindkét együttes türelmesen kivárt. Garami Józsi bácsi már a szünetben jelezte, hogy legyünk türelmeseki, mert ha jól alakul, akkor a 90. percben fogunk gólt rúgni. Egy percet tévedett a Mester.
  • Az a Paks következik, amelyiknek hasonló a mérlege, mint nekünk. Beszéltetek már erről, vagy csak a jövő héten lesz téma?
  • Egymást között volt szó a találkozóról. Jó emlékünk van onnan, hiszen a legutóbbi mérkőzésen, sorsdöntő pillanatban nyertünk ott. Tiszteljük ellenfelünket, de most is három pontért megyünk, mert szeretnénk folytatni jó sorozatunkat.

Kapcsolódó cikkek

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman