HÍREK

Pénteken és szombaton ismét MTK TV

2020-08-21

Pénteken és szombaton ismét MTK TV

2020-ban nyolcadik alkalommal jelentkezik klubunk hivatalos televíziója. A pénteki premier után szombaton kerül sor az ismétlésre.

A klub életébe bepillantó félórás műsor teljes egészét ezúttal is a labdarúgás teszi ki. Az idei nyolcadik adásban megmutatjuk, hogyan nézett ki a kulisszák mögött az utolsó előkészületi mérkőzésünk az Újpest FC ellen, valamint játékosaink a felkészülésről is nyilatkoztak.

Összefoglaljuk az OTP Bank Liga első fordulójában rendezett örökrangadót, és bepillanthatunk a kulisszák mögé is. Megmutatjuk, vezetőedzőnk milyen motivációs videóval készült a játékosok számára, a lefújás után a játékosok mellett pedig Polyák Balázs sportigazgató értékelte a látottakat.

Az MTK TV stábjának nyilatkozott  a nyáron visszavonult Juhász Roland is, akit klubunk az FTC elleni összecsapáson búcsúztatott el.

Bemutatjuk Michael Boris vezetőedző stábjának két tagját, Janta Gábor technika vezetőt, és Teodoru Vaszilisz asszisztens edzőt, a Talent Program irányítóját.

Együttesünk 2020/2021-ben használt szerelései is részletesen bemutatásra kerülnek.

Székely Zsolt akadémiai szekcióvezető beszélt az U17-es, U16-os és U15-ös csapat szakmai stábjának összetételéről, és közelebbről is megismerhetjük az U17 új vezetőedzőjét, Pap Tamást.

A premierre pénteken - közvetlenül a Péntek esti foci című műsor előtt - 15 órakor kerül sor az M4 Sporton, míg az ismétlés szombat reggel 7.30-kor tekinthető meg.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman