HÍREK

OTP Bank Liga 27. forduló: MTK Budapest-DVTK (BEHARANGOZÓ)

2016-04-08

OTP Bank Liga 27. forduló: MTK Budapest-DVTK (BEHARANGOZÓ)

Az MTK Budapest tartja második helyét az NBI tabelláján. A következő feladat, a fővárosiak egykori edzőjének, Egervári Sándor DVTK-jának legyőzése lesz.

Fölényes, hétközi győzelmével, melyet hazai környezetben – Dunaújvárosban – arattak, Teodoru Vaszilisz tanítványai őrzik dobogós helyüket. A bajnok Ferencváros mögött 22 pont hátrányban, 46 egységgel második jelenleg az MTK Budapest, egy győzelem előnnyel, az Újpest előtt.

A bajnoság 27. fordulójában (nem elírás, korábbról helyezték ide a meccseket) a szombat esti ellenfél azonban, az idén kiegyensúlyozott NB I-ben nem muzsikál ilyen jól. A DVTK szinte biztos bentmaradó, kilencedik helyük mégis csalódás lehet a miskolci szurkolók számára, előzetesen ezzel a kerettel vélhetően jóval többre számítottak Borsodban.

A múlt eredményeit vizsgálva, ugyancsak az MTK Budapest fölényére bukkanunk. A 85. bajnoki összecsapás előtt 44 budapesti, 20 miskolci győzelem született, 20 döntetlen mellett, ráadásul az eddigi mérkőzéseken szerzett gólok tekintetében is nyomasztó a kék-fehér dominancia.

A több, mint kétszer annyi győzelemmel bíró fővárosiak, közel kétszer annyi gólt is lőttek a mindenkori DVTK labdarúgóknál, 170-89 a 84 bajnoki gólaránya. Erre szolgál jó példaként a felek augusztusi mérkőzése is, 5-0-ra győztek Torghelléék, az akkor még nem Egervári Sándor irányította borsodiak ellen.

A közelmúlt mérlege már árnyalja a képet, a 4 győzelemmel, 1 vereséggel megvívott legutóbbi 5 bajnoki kiváló eredmény Teodoru Vaszilisz gárdájától, de kollégája, az ex-MTK edző Egervári Sándor is büszkélkedhet a Diósgyőr 3-1-1-es mérlegével. Vendégként mindössze egy mérkőzést nyert idén a DVTK, négy döntetlen és tíz vereség mellett, amely szintén igen jó előjel.

Nincs könnyű helyzetben a budapesti kék-fehérek vezetőedzője, Torghelle Sanyi felépülése továbbra is folyamatban van, Marek Strestik vélhetően nem lesz bevethető hétközi sérülését követően, Vass Ádám pedig tizedik sárga lapját gyűjtötte be szerda este a Békéscsaba ellen, ami automatikus eltiltást jelent. Helyét a fiatal Hajdú Ádám töltheti be, aki a hétközi forduló álomcsapatának is tagja lett, nem mellesleg szépségdíjas góllal hálálta meg mestere bizalmát, a labdaszerző középpályás posztján.

Megtévesztő lehet a miskolciak idei szereplése, hiszen a várható kezdőjük mellett, olyan játékosok beállására is lehet számítani, mint Nikházi Márk, a volt MTK-s Halmai Ramon, vagy épp az egyik legtehetségesebb fiatal magyar középpályásnak tartott Kitl Miklós. Mellettük igen jó góllövői is vannak a piros-fehéreknek, az olasz Napolitól kölcsönvett Novothny Soma 7, Barczi Dávid és Bacsa Patrik 4-4 találatot jegyzett már idén.

A mérkőzés szombaton 18:00 órakor kezdődik, televízió nem közvetíti majd az eseményeket, nem így az mtk.hu, ahol élő, szöveges tudósítást találnak. Hasznos jegyinformációkért kattinstanak IDE.

 

Kapcsolódó cikkek

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman