HÍREK

Ősz pályák harcosa: Vass Ádám a mérkőzés embere

2014-10-27

Ősz pályák harcosa: Vass Ádám a mérkőzés embere

Szurkolóink szavazatai alapján Vass Ádám lett, a Felcsúton sikerrel letudott OTP Bank Liga 12. fordulóbéli mérkőzés játékosa. Ismeretes, sorozatban hetedik győzelmét aratta az MTK Budapest FC a bajnokságban, és üldözőitől nyolc ponttal elhúzva a második a tabellán.

– Köszönöm szépen! – lelkendezett Ádám. – Köszönöm szépen a voksoló szurkolóknak is! Nem volt ideális a talaj, a meteorológiai előzményeknek köszönhetően. Ez feküdt nekem, összejöttek a szerelések, a passzok. Próbálok figyelni mindig a pontosságra. Koncentráltan játszottam.

– Nem az elmúlt időszak volt Ádám pályafutásában a legszebb. Kiszorult a kezdőcsapatból, öt meccs alatt négyszer kezdett a padon volt, hogy be sem állt. Meg kellett küzdenie mind magával, mind vetélytársaival.

– Valóban nem az utóbbi pár hét volt a pályafutásom csúcsidőszaka. A futballista életében ez benne van. Ilyenkor elgondolkozik az ember: valamit rosszul csináltam, csinálok? Próbál változtatni és még keményebben edzeni. Örültem, hogy Józsi bácsi lehetőséget adott.

– A pompás szereplésnek köszönhetően egyre-másra szakadnak le a riválisok.

– Nagyon boldogok vagyunk! Örülünk, hogy ilyen jól alakultak az eddigi összecsapásaink! Igyekszünk a földön maradni. A héten még keményebben készülünk. Minél több meccset szeretnénk megnyerni mi is. Már halljuk: bajnokesélyes, meg ilyesmi. Természetesen jó lenne bajnokságot nyerni, ám mindig a következő állomást kell szem előtt tartva tovább dolgozni! A végén meglátjuk mire lesz elég mindez.

Megkérdeztük Domonyai Lászlót, az MTK Budapet klubigazgatóját is Vass Ádám teljesítményéről:

– Igazi profi – kezdte a szakember. – Ismertem olyan játékosokat, akik csak dumáltak, hogy mellőzik őket, de nem tettek semmit annak érdekében, hogy visszaszerezzék a szakvezetés bizalmát. Ádi nem ilyen. Kőkeményen megdolgozott azért, hogy Garami Józsi bácsi újra számoljon vele, és amikor megkapta a lehetőséget, él is vele.

– Igaz a feltételezésünk, hogy a csúszos talaj kedvezett neki?

– Ádám ugyanilyen színvonalon oldotta volna meg a feladatát akkor is, ha billiárdasztal simaságú a pálya. Mondom: igazi profi...

[image]

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2021-12-05 13:00 BVSC-Zugló Stadion

MTK BUDAPEST II.

VS

BUDAPEST HONVÉD-MFA II.

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman