HÍREK

Örökrangadó

2015-03-20

Örökrangadó

Sokáig angol kifejezések uralták a sportéletet. 1931-ben, az akkori sportnapilap írt ki magyarosítási pályázatot. 1935-ben került sorra a derby helyettesítése. Ekkor bukkant fel az éltusa, újudvar, vagy a színe-java is. Végül a rangadó lett a nyertes, Bendekovits Gyula, salgótarjáni fodrászsegéd javaslata alapján. Hamar népszerűvé vált a kifejezés, melyből alakult ki az Örörkrangadó.

Az MTK és az FTC már a magyar bajnokság első éveiben az élvonalat erősítették, a XX. század első felében uralták a ligát. 1903 és 1929 között csak e két klub szerzett bajnoki címet Magyarországon. Ezen időszak volt az MTK fénykora, 1916 és 1925 között sorozatban 10-szer lett a bajnok a kék-fehér együttes. Ez a mai napig rekordnak számít.

Az MTK – Ferencváros számított a magyar bajnokság legpatinásabb rangadójának, a rivalizálásnak számos társadalmi tényező alapot szolgáltatott.

Az Újpest és a Kispesti Atlétika Klub részvételével a két klub egymás elleni találkozója jelentőséget vesztett. A II. világháborút követően az MTK a szimpatizánsainak jelentős részét elvesztette. A két klub kiváló viszonyt ápolt egymással, egy-egy átigazolási ügy dacára is (Schlosser Imre). Az ellentétet a Rákosi-diktatúra évei mélyítették el. Az MTK, többek között, Budapesti Bástya név alatt az ÁVH nevű kommunista titkosrendőrség fennhatósága alá került, ez az időszak pedig kitörölhetetlenül beleivódott a magyarság emlékezetébe.

Azóta persze változott a klub megítélése. Az MTK Budapest – Ferencváros a leggyakoribb mérkőzés az első osztály történetében. A két klub összesen 51 magyar bajnoki címmel büszkélkedhet.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman