HÍREK

NB III: Győzelem az eddig hibátlan Iváncsa ellen!

2022-10-09

NB III: Győzelem az eddig hibátlan Iváncsa ellen!

Az MTK Budapest II Molnár Ádin góljával 1-0-ra megverte a 9-ből 9 sikerrel álló Fejér megyeieket.

NB III-as csapatunk jelentős része hét közben Lettországban szerepelt, vasárnap pedig már a (vesztett pontok tekintetében) listavezető és eddig hibátlan Iváncsával mérkőzött az ESMTK stadionjában. Horváth Dávid vezetőedző az első keret játékosai közül ezúttal Várkonyi Bencére és Zuigeber Ákosra számíthatott.

Kiegyenlítetten folyt a találkozó, mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek. A 4. percben Cseszneki durrantott fölé, majd Zuigeber próbálkozott kétszer is a tizenhatoson belülről, de Varga kapus hárított. A 18. percben Pribék kapott bepasszt jobbról és azonnal lőtt, Velicskó kiütötte - nem sokkal később pedig Maka közeli fejesét gyűjtötte be. A 34. minutumban Bene tette ki balra Molnár Ádinnak, aki jobbal lőtt, de Varga lábbal mentett.

Szünet után Aradi próbálkozott 30 méterről, Velicskó fölé tolta. Nem sokkal később Balogh Bence emelt ki a jobb szélre Molnár Ádinnak, aki 13 méterről, pattanás után, kapásból lőtt, Varga Ádámnak kellett kiütnie a rövidbe tartó, bombaerős lövést. A szögletből aztán Kapronczait kerestük, mellőle továbbcsúsztatták a védők, de Várkonyi visszafejelte középre, ahol kisebb kavarodás végén Molnár Ádin berobbanva a hálóba fejelt (1-0).

Vezetésünket követően az eddig kilencből kilenc sikernél tartó Iváncsa rákapcsolt, csapatunk pedig elsősorban kontrákra rendezkedett be. Az 55. percben Maka lőtt 15 méterről Matviiv szorításában, jobbról, életerős kísérletébe védőnk beletette a lábát, a labda pedig centikkel suhant el a felső léc fölött. Pár percre rá Salacz lódult meg sebességből Matviiv mellett, majd 8 méterről, balról, ballal lőtt, ám Velicskó szépen védte.

A 68. percben ellentámadást indítottunk, Molnár Ádin passzolt a tizenhatos sarkáról középre, Szőkéhez, aki sarokkal visszatette Törőcsik elé. Csapatkapitányunk ideális helyről és szituációból, 19 méterről csavart, Varga Ádámnak esélye sem lett volna, de a labda elment a bal kapufa mellett.

A 84. percben bal oldalról szállt át a labda jobbra, Kovács Sándorhoz, aki visszafejelt kapunk elé, a bal lábas Vallejos pedig jobbal lágyan a kapufa mellé emelt. A következő akcióból Zuigeber vezette rá a védelemre és könnyed mozdulattal megverte védőjét, majd kétszer is felnézett, mielőtt a tizenhatos előteréből lőtt. Kísérletét Varga kitolta, de éppen Molnár Ádin elé, aki 7 méterről, balról, ballal jelentősen célt tévesztett.

A hajrában az Iváncsa tovább nyomott, de védelmünk jól állta a sarat és minden kísérletbe sikerült belelépnünk vagy mentenünk, így az eredmény már nem változott - az MTK Budapest II elvette az Iváncsa hibátlan mérlegét!

 

NB III Közép csoport, 12. forduló
ESMTK Stadion

MTK Budapest II - Iváncsa KSE 1-0 (0-0)

Gólszerzők: Molnár Á. (54.)

MTK Budapest II: Velicskó - Merényi, Matviiv, Várkonyi, Kapronczai - Bene, Törőcsik (Juhász B., 86.) - Juhász L. (Gyuris, 91.), Zuigeber, Molnár Á. - Balogh B. (Szőke, 66.)

Iváncsa KSE: Varga Á. - Madarász, Aradi, Nyilas, Jova - Pribék (Szabó B., 81.) - Suszter (Salacz, 56.), Kovács S., Cseszneki, Vallejos - Maka (Horváth B., 70.)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman