HÍREK

NB III-as csapatunk győzelemmel zárta a szezont (GALÉRIA)

2024-05-27

NB III-as csapatunk győzelemmel zárta a szezont (GALÉRIA)

Kanta József együttese ezzel a hetedik helyen zárta az évet.

NB III. Dél-Nyugati Csoport, 30. forduló

MTK Budapest–FC Dunaföldvár 2-1 (1-1)

Gólszerző: Herczeg (37.), Hegedűs (78.), illetve Tóth Máté (11., tizenegyesből)

MTK Budapest II.: Szolár – Stumpf (Béres, 28.), Farkas, Molnár Kevin – Fischl (Kustudic, 69.), Bene, Antal (Hegedűs, 69.), Herczeg, Asante – Kenesei, Biben (Földi, 18.)

Vezetőedző: Kanta József

FC Dunaföldvár: Vukman (Wolland, 63.) – Berekali, Horváth, Ladányi Patrik (Rabi, 46.), Bartha, Tóth Ákos (Görög, 46.), Molnár Sándor, Gál, Ladányi Viktor, Polgár (Horváth Balázs, 63.), Tóth Máté

Vezetőedző: Varga Balázs

Az NB III Dél-Nyugati csoportjának utolsó fordulójában a Dunaföldvár együttesét láttuk vendégül. Mi kezdtünk aktívabban, az 5. percben Herczeg távoli szabadrúgását ütötte ki Vukman. A 11. percben sajnos a Dunaföldvár támadásánál a tizenhatoson belül lekéstünk Tóth Ákosról, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A labda mögé Tóth Máté állt oda, és ugyan Szolár jó fele ment, bele is ért a labdába, az  sajnos így is a kapuban kötött ki (0-1).

A folytatásban igyekeztünk kontrollálni a játékot és minél több lehetőséget kialakítani, de nehezítette a helyzetünket, hogy Bibent és Stumpfot is le kellett cserélni sérülés miatt. A 37. percben szép támadás végén sikerült egyenlíteni: Földi labdaszerzése után Asante ment el a bal oldalon, majd Herczeghez centerezett, aki hat méterről szépen lőtt a kapuba (1-1).

A második játékrészben is mi tettünk többet a gólszerzés érdekében: a 66. percben Fischl tűnt fel az ellenfél kapuja előtt, próbálkozását védte a vendégek kapusa. Tíz perccel később Kustudic készített le Herczeghez szép támadás végén, de a lövésben nem volt elég erő ahhoz, hogy gondot okozzon Wollandnak.

Két perccel ezután Kenesei ment el a jobb szélen, levitte az alapvonalra a labdát, lekészítését tisztázták a védők, pedig Földi ziccerben várta volna a játékszert. A 78. percben megérdemelten szereztük meg a vezetést: Bene lekészítését Hegedűs rendkívül okosan, 22 méterről tekerte a bal alsó sarokba (2-1).

A 82. percben két szögletet végezhetett el egymás után a Dunaföldvár, de az elsőt sikerült tisztázni, a másodikból pedig kirúgás lett. A 87. percben Béres szép szóló után ballal kínálta meg a Wollandot, aki csak ütni tudta a labdát, ám nem sikerült értékesítenünk a kipattanót.

A hajrában újabb vendég szöglet után Bartha lövése suhant el a kapunk felett, de gól nem született, így győzelemmel zártuk a szezont, és a hetedik helyen végeztünk a bajnokságban.

Kanta József: – Nem ez volt a szezon legszínvonalasabb meccse, picit a meccs elején érződött rajtunk, hogy ez a szezon utolsó összecsapása. Álmosak voltunk, nem voltunk elég harcosak, ráadásul összehoztunk egy tizenegyest az ellenfélnek. Ezután szépen lassan belerázódtunk, az egyenlítés is remek támadásból született. A félidőben azt kértem a srácoktól, hogy adjanak bele mindent, ami a csövön kifér a szünet után, hiszen ez az utolsó összecsapás. Ezt megkaptam tőlük, küzdöttünk, és sikerült nyerni. Örülök, hogy így zártunk, mert megérdemelték a srácok a győzelmet. Hosszú, de nagyon tanulságos szezon volt.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-06-26 00:00 -

BKV ELŐRE SC

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman