HÍREK
NB III: 2-1-re kikaptunk a Vasas II. elleni felkészülési meccsen
2025-08-02
NB III-as együttesünk szombaton felkészülési meccsen lépett pályára.
Felkészülési mérkőzés
MTK Budapest II.–Vasas II. 1-2 (0-0)
Gólszerző: Onder (47.), illetve Jova (58.), Csánk-Takács (83.)
MTK Budapest: Szolár – Csikós, Nógrádi, Freyer, Csóka – Jádi, Lépő – Ebot, László Krisztián, László Máté – Molnár
Cserék: Velicskó, Csányi, Laveczky, Kákonyi, Csucsánszky, Onder, Földi
Vezetőedző: Horváth Ádám
Vasas II.: Sági – Puskás, Forgó, Jován, Faragó, Ottucsák, Vincze, Hajós, Feledy, Magyar, Horváth
Cserék: Kis. Szabó, Heil, Borgula, Kátai, Szabó, Sus, Galaschek, Csánk-Takács, Andresz, Wébel
Vezetőedző: László András
NB III-as csapatunk nem indulhat a szombaton rajtoló Magyar Kupa-sorozatban, ezért Horváth Ádám együttese felkészülési mérkőzésen fogadta a Vasas II. együttesét a bajnoki szünetben.
Az első lehetőséget a 17. percben láttuk, ekkor Jádi bal lábas lövését fogta Sági, majd egy perccel később Jován cselezgetett a másik tizenhatoson belül, kísérletét Szolár védte.
A 21. percben bal oldali centerezést követően Molnár léc alá tartó lövését a kapus védte szögletre. A 28. percben László Máté visszakészített szögletét lőtte fölé Csikós, majd a Vasas bal oldali beadására Jován érkezett és fejelt mellé.
A 32. percben Csikós remek jobb oldali centerezését Molnár lőtte kapásból fölé. Nem sokkal ezután Jován helyzetét védte szögletre Szolár, majd a sarokrúgásból Faragó találta el a kapufát némi kavarodást követően.
Az első félidőben nem esett gól, de a második játékrészben hamar megszereztük a vezetést: Lépő nagyszerű ugratta ki Ondert, aki pompás mozdulattal emelt a kapuba Sági felett (1-0).
Sokáig nem örülhettünk: az 58. percben egy jobb oldali beadásra Jován érkezett és fejelt a kapuba (1-1).
A 67. percben Kátai bal oldalról visszakészített labdáját Csánk-Takács lőtte ballal a kapunk mellé. Hét perccel később Csucsánstky távoli lövését védte a vendégek kapusa.
A 77. percben Földi kapta meg a labdát a bal oldalon, majd éles szögből tekert jobbal a hosszú sarok felé, de Sági védett. Két perccel később Onder remekül küzdött meg a labdáért az ellenfél térfelén, ziccerbe hozta magát, de kevéssel a jobb kapufa mellé lőtt.
A 83. percben Csánk-Takács került a védőink mögé és ziccerben nem hibázott, ezzel a Vasas II. nyerte a találkozót 2-1-re.
Horváth Ádám: – 60 percig jól játszottunk, több lehetőségünk is volt 1-0-nál, hogy lezárjuk a meccset, de a semmiből gólt kaptunk. A végén beszorított minket a Vasas és megbüntették, hogy rossz helyen adtuk el a labdát. Összességében elégedett vagyok, mindenki kapott játéklehetőséget és voltak kifejezetten jó teljesítmények. Örülök, hogy játszottunk a Balatonlelle elleni bajnoki előtt, reméljük, szerdán jobb eredményt érünk el.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
BUDAFOKI MTE
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
