HÍREK

Megérte várni. Az esélyt a negyvennyolcadik életévében kapta meg Nagy Gábor, aki kapusedzőként tehet hozzá sokat az MTK Budapest minél jobb szerepléséért. Az egykori élvonalbeli cerberus először bizonyíthat trénerként az NB I-ben.

– Közel másfél hete nem ilyen bemutatkozásról álmodott az MTK új szakmai stábjának tagjaként, lévén Felcsúton, a Pancho Arénában a házigazda Puskás Akadémiától 3–2-es vereséget szenvedett a kék-fehér sereg úgy, hogy hasonlóan jól kezdte a derbit, mint a horvátok a Groupama Arénában.
– Nyilván az ember minden mérkőzésen győzni szeretne, játékosként is ilyen voltam és edzőként is ez jellemez. Azt gondolom, a csapat megtett mindent, nem néztünk ki rosszul, idegenben rúgtunk két gólt, és azzal azért sok helyen lehet nyerni, most viszont nem tudtunk. Sajnos súlyos egyéni hibákat követtünk el, amiket nem tudtunk kijavítani. Voltak biztató jelek, bízom benne, hogy a szombati, Diósgyőr elleni mérkőzésen győzni fogunk.

– 1997. október negyedikén tudja, mit csinált?
– 1997. október negyedikén? Azt mondja, 97-ben? Akasztón, a Stadler FC-ben futballoztam, az szinte biztos.

– Ezer százalék.
– 1998-ig ott voltam, de hogy egészen pontosan aznap mit csináltam, nem tudom. Segítsen!

– MTK–Stadler 5–0. 
– Igen, ez így megvan!

– Orosz Ferenc kétszer volt eredményes, Lőrincz Emil pedig…
– …szabadrúgásból. Az összefoglaló fenn van a YouTube-on.

– Akkoriban, a Stadler cerberusaként nyilván nem hitte volna, hogy bő két évtizeddel később az MTK-hoz kerül, úgy, hogy a Ferencváros öregfiú-csapatának tagja.
– Tudom, mire céloz: pikáns. Igen, mindenképpen az, így a nyár története lesz, hogy lerendezzük ezt a témát, lévén gyakorlatilag nehezen elképzelhető, hogy az ellen játszol, akitől a fizetésed felveszed. Éppen beszélgetésünk után kerül sor az egymás elleni meccsre, de egy „jókor” jött sérülés megmentett a helyzettől, mert nem tudok védeni, ugyanis húzódással bajlódom, és nem kockáztathatok.

(...)

– Lucsánszky Tamás vezetőedző a kinevezése kapcsán nagyjából úgy fogalmazott, hogy ez az a sansz, amire várt, amióta a szakmában van. Ugyanez a nyilatkozatfoszlány elhangozhatott volna Nagy Gábor szájából is?
– Amikor az ember elkezdi a sportot, szeretne eljutni első lépésben az első osztályig, ami az én esetemben realizálódott. Amikor befejeztem a labdarúgást és elkezdtem a kapusedzősködést, az lebegett a szemem előtt, hogy egyszer de jó lenne az NB I-ben dolgozni, és ennek most jött el az ideje, ráadásul nem is akárhol. Amikor kimegyek a stadionba és felnézek a kapu mögötti zászlóerdőre, huszonhárom darabot látok, ami a bajnoki címek számát jelképezi. Ilyenkor azért rádöbben az ember, hogy nem akármilyen helyen van, hiszen a Ferencváros és az Újpest mellett a legkomolyabb múltú egyesületnél kapott lehetőséget. Mindez elég nagy felelősséggel és ugyanekkora nyomással jár, ám igyekszünk úgy dolgozni, hogy ezt a pozíciót betölthessük még egy darabig.

– Megváltozott az élete? Mert az utánpótlásban úgymond jobban el lehetett bújni, itt pedig fókuszban van, miközben stresszesebbek a hétköznapok, a hétvégékről nem is szólva. 
– Abszolút így van, érezhető a nyomás. Ha kimész a pályára, akkor rögtön tudod, hol vagy, ha szembejönnek a játékosok, ahogy ön fogalmazott, nem lehet elbújni, szemtől szemben kell maradni. Az edzésmunka időben sokkal többet nem vesz el, délelőtt edzünk, míg Soroksáron délután tréningeztünk. Igaz, Sorin tizenheten gyakoroltunk, de mégiscsak más az a pszichés terhelés, mint az MTK-nál tapasztalt, így nehezen lehet összehasonlítani a kettőt. Viszont a labda itt is, ott is gömbölyű, az általam edzett kapusoknak pedig itt is, ott is meg kell fognia, röviden ennyi.

– Lenne ma futballista? Ha abból az 1997-es Hungária körúti bajnokiból indulunk ki, finoman fogalmazva is más körülmények fogadták, mint mostanság.
– Jóval másabbak a lehetőségek, így természetesen lennék. Kár volna tagadni, a mi korosztályunknak ezerszer eszébe jutott már, hogy csak lenne húsz évvel fiatalabb. Persze lehet, én a száznyolcvanöt centimmel már nem biztos, hogy odakerültem volna az NB I-be, de ez a szakma része. Sokkal jobbak az infrastrukturális és az anyagi lehetőségek, össze nem lehet hasonlítani az edzéshelyszíneket, a külföldi edzőtáborokat és még sorolhatnám, szóval most igazán megéri futballistának lenni.

– Megéri visszagondolni a hosszú játékos-karrierjére is? Úgy értem, fel tudna idézni olyan összecsapást, amit az MTK ellen pozitívan zárt? 
– Megmondom őszintén, bennünket szinte mindig úgy elvertek, mint jég a határt. Az NB II-ben volt a 94/95-ös évadban két sikeres meccsem Kazincbarcikán, az MTK-nál akkor volt a Várszegi-éra kezdete. Átvette és együtt tartotta a csapatot, valamint húsz pont körüli előnnyel úgy nyerte meg a másodosztályt, hogy három veresége volt, és abból kétszer mi nyertünk ellene.

– Jól ment a védés?
– Igen, mindkét meccsen. Az 1995 tavaszin tizenegyest is védtem, otthon 2–1-re győztünk. Idegenben 1994 őszén meg úgy nyertünk 1–0-ra, hogy a háló feltörte a hátunkat. Gyakorlatilag a tizenhatosunkat alig bírtuk elhagyni, a gólunkat pedig negyvenöt méterről rúgtuk. Nem vicc, a kapus és a védő nem értette meg egymást egy előrevágott labdánál, a kapus elindult szemből, megállt, mert azt hitte, jön a védő, aki meg fordítva gondolta. A centerünk belépett kettőjük közé, és negyvenötről elbelsőzte a cerberus mellett. Ilyen meccs csak egy van az életben: Kenő (a Football Factor korábbi interjúalanya, az NB III, Nyugati csoportjában szereplő Komárom VSE egykori 29-szeres válogatott támadója, Kenesei Krisztián – a szerző) rúgott három kapufát, hatszor elgurult a labda a kapunk előtt keresztbe, engem nyolcszor „agyonrúgtak”, így győztünk 1–0-ra.

– Nem sok sikerélmény, de hallom a hangján, jó érzésekkel gondol vissza mindezekre.
– Persze, viszont az NB I-ben ahányszor játszottam, túl sok pozitív élmény nem adatott meg az MTK ellen. Sőt, idevehetem a Turával a Magyar Kupa-meccset, a 0–6-ot. Lencse Lacinak mondtam is, hogy játszottunk egymás ellen, csak te fiatal voltál, én meg már akkor is nagyon öreg.

– Pedig nem is tűnik annak.
– Olyan az agyam, hogy a nagyon régi dolgokra is nagyon tisztán vissza tudok emlékezni. Arról a 97-es meccsről, amit említett, az összes gólt fel tudom idézni, pedig nem most volt, huszonkét éve lesz.

– Ami az MTK ellen kimaradt az élvonalban, pótolhatja a kék-fehérekkel ugyanott.
– Most már mindenképpen pozitív lesz, mert utat kaptam az NB I-be, ami már bekerül az almanachba. (nevet) 1995. augusztus 4-én játékosként, 2019. március 16-án pedig edzőként mutatkozhattam be az első osztályban.

– Mint tavasszal legtöbbször az égbolt, olyan derűs. Odabiggyeszthető a névjegykártyájára, hogy boldog, elégedett ember?
– Azt gondolom, ez mindig is így volt. A nyíregyházi elküldésünk után voltak nehéz pillanatok, de abból talpra álltam, teljesen rendben voltam, semmiféle problémám nem volt. Az pedig tényleg hab a tortán, hogy jött az MTK, aminek a szakmai stábból mindannyian nagyon örülünk, és igyekszünk meghálálni a bizalmat.

A teljes interjú itt olvasható el.