HÍREK
Ezen a napon született Gellér Sándor, az Aranycsapat "örökös" cserekapusa
2019-07-12

Gellér Sándor (Románia, Vesszős, 1925. július 12. – Budapest, 1996. március 13.), válogatott labdarúgó, az Aranycsapat cserekapusa.
A sportsajtóban gyakran Gellér II néven szerepelt. Öccse, Gellér István olimpiai válogatott labdarúgó, fia, ifjabb Gellér Sándor sokszoros válogatott kosárlabdázó, edző.
Az MTK 97. válogatott futballistája, a nemzeti csapat 437. játékosa.
Gellér 1945-től 1947-ig a Püspökladányi SC kapusa volt, majd csapatunkhoz igazolt, ahol 1962-ig 260 bajnoki mérkőzésen védett az MTK, Textiles, Bástya, Vörös Lobogó, majd újra MTK néven szereplő együttesben. Háromszoros bajnok (1951, 1953, 1958), Magyar Népköztársasági Kupa- (1952) és Közép-európai Kupa-győztes (1955). Utolsó idényében, 1961-1962-ben a Vásárvárosok Kupájában az elődöntőig jutott a csapattal.
Az MTK Örökös Bajnoka!
1950 és 1956 között 8 alkalommal volt válogatott. Három találkozón végig védett, míg ötször csereként játszhatott. Grosics Gyula mögött az első számú tartalék kapus volt. Pályára léphetett 1953. november 25-én, az évszázad mérkőzésén, Londonban is csereként. Kerettag volt az 1952-es nyári olimpián Helsinkiben és 1954-es svájci világbajnokságon, de egyik alkalommal sem lépett pályára, így érmet nem nyert.
A kék-fehérek jeles kapusának sportpályafutása „nehéz" időszakra esett: Grosics kortársa volt. Így bármennyire megbízható és szorgalmas hálóőrnek bizonyult, a nagy vetélytárs mellett csak tartalék lehetett. Töretlen akaraterejét és jó képességeit dicséri, hogy nyolc alkalommal így is szóhoz jutott az „Aranycsapat" kapujában.
71 esztendős korában hunyt el. Keszthelyen, a Szent Miklós temető urnafalában nyugszik.
Kapcsolódó cikkek
















