HÍREK

Ezen a napon hunyt el Winkler II Róbert, akit nem csak itthon, de Olaszországban is kedveltek

2019-10-16

Ezen a napon hunyt el Winkler II Róbert, akit nem csak itthon, de Olaszországban is kedveltek

Winkler Róbert (Budapest, 1900. január 16 - Olaszország, Como, 1971. október 16.) válogatott labdarúgó, csatár, fedezet, majd edző.

A sportsajtóban Winkler II néven volt ismert. Testvére, Winkler I József is válogatott futballista volt.

Winkler Róbert miután hazatért az FC Zürichtől, egy mérkőzést játszott a BTC-ben, ahol két gólt szerzett. Az MTK-ban az 1923-1924-es bajnokságban 12-szer lépett pályára, 8 gólt lőtt. A kék-fehérekkel ekkor bajnoki címet szerzett.

Az MTK Örökös Tagja.

Ezt követően Olaszországba szerződött. Két idényt az Modena, egy idényt a Livorno együttesében játszott.

Egyszer volt a válogatott csapat tagja, Finnország ellen az Üllői úton. 1924-ben háromszor játszott a "B"-válogatottban, a Budapest - Tallin találkozón pedig négy gólt lőtt az észteknek, amiben volt egy klasszikus mesterhármas is.

Az MTK 47 / 36. válogatott futballistája, a nemzeti csapat 181. játékosa.

Szemfüles, gólveszélyes csatár volt, aki nagyszerűen fejelt, de nem volt elég gyors.

Labdarúgó pályafutásának befejezése után tucatnyi olasz csapatnál edzősködött, többek között a Cagliari, a Livorno, a Carpi és a Como mestere volt.

71 éves korában hunyt el, az olaszországi Lombardiában, Como városában nyugszik.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman