HÍREK

Ezen a napon hunyt el Károly Jenő, az MTK első válogatott futballistája

2019-07-28

Ezen a napon hunyt el Károly Jenő, az MTK első válogatott futballistája

Károly Jenő (Kaposvár, 1886. január 15 – Olaszország, Rivoli, 1926. július 28.) válogatott labdarúgó, edző. Az MTK és a Budapesti AK középfedezete.

Testvérei, Béla (II) és József (III) is futballisták voltak. Unokahúga a híres revüsztár Rökk Marika, unokaöccse a válogatott labdarúgó, Rökk Ede.

Károly Jenő az MTK 2. válogatott futballistája, a nemzeti csapat 17. játékosa. 

Pozsonyi Imre után ő volt a második, aki az MTK labdarúgójaként húzhatta magára a címeres (pontosabban, az akkor még címer nélküli) mezt. A nemzeti csapat 2. hivatalos találkozóján, 1903. április 5-én Budapesten, a Millenáris-pályán Csehország (2:1) ellen lépett pályára.

Az MTK első válogatott játékosai (akik a kék-fehér klubból lettek először válogatottak): Pozsonyi Imre, Károly Jenő, Nagy Ferenc, Schaar Izidor, Sebestyén Béla, Domonkos László, Bíró Gyula, Kürschner Izidor, Csüdör Ferenc, Kertész II Vilmos, Révész Béla, Kertész III Adolf, Kertész I Gyula, Tauszig Imre és Knapp Miksa.

Az MTK kezdetektől fogva, több mint egy évszázada Károly Jenőt tekintette a klub első válogatott játékosának - ám az előkerült korabeli átigazolási iratok szerint Pozsonyi Imre az első válogatott mérkőzés idején már az MTK játékosa volt.

***************************

Károly Jenő 1902-ben, 16 évesen, a másodosztályban futballozó MTK-ban játszott. 17 évesen már az első osztályban szereplő MTK tagja volt, és a válogatottban is bemutatkozott, az MTK-ból másodikként. Először jobböszekötőt játszott, de igazi helyét a középfedezet posztján találta meg. Klubjával kétszer bajnoki címet (1904, 1907-1908), kétszer gólkirályi címet (1903 - 15 gól, 1905 - 13 gól) szerzett. Az 1909-1910-es bajnokságban az "Év labdarúgójának" választották (bár, hogy egyáltalán ekkor létezett-e ez a cím, azt több futball történész is vitatja).

Az MTK-ban 1903 és 1910 között 95 bajnoki mérkőzésen 114 gólt szerzett.

Egy korabeli "világrekord" is fűződik a nevéhez: ő vezeti a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS rangsorát az egy mérkőzésen szerzett legtöbb gól tekintetében. Az MTK színeiben 1905. októberében a MAFC elleni összecsapáson 11-szer volt eredményes. A nemzetközi lista az 1888 és 1910 közötti időszakot dolgozza fel.

1910-től 1919-ig a Budapesti AK csapatában játszott. Itt az 1911-1912-es idényben elért harmadik hely volt a legjobb eredménye.

A válogatottban 1903 és 1918 között 25 alkalommal szerepelt, és 10 gólt lőtt. Tagja volt az 1912. évi olimpiai játékokon vigaszdíj győztes magyar együttesnek.

Az MTK Örökös Bajnoka!

Az első világháború után, 1920-tól 1926-ig Olaszországban dolgozott edzőként és ott is halt meg, mindössze 40 évesen. Szíve, amely a zöld gyepen két évtizeden át erősnek bizonyult, egy forró júliusi napon váratlanul örökre cserben hagyta. A Juventus edzőjeként a bajnokság döntőjének harmadik mérkőzése előtt három nappal rivoli otthonában érte a szívroham. Csapata bajnok lett, de ezt már nem érthette meg a feledhetetlen „Tanár úr" - aki ezt a kitüntető elnevezést kiváló labdarúgó képességei miatt kortársaitól kapta,

A Juventus első bajnoki címét 1905-ben nyerte, az akkor még csak 3 csapatos bajnokságban.

A következő években folyamatosan fejlődött az együttes, ám az igazi fellendülés az I. világháború után következett be. A csapat első kiemelkedő tudású edzője Károly Jenő volt, aki 1926-ban ismét bajnoki címhez vezette a csapatot.

Úgy lett olasz bajnok együttesével, hogy az északi liga fináléjának mindent eldöntő harmadik meccse (2:1) előtt három nappal szívinfarktus következtében elhunyt. A „nagydöntőben” aztán a Juve - volt mesteréért is küzdve - kiütötte (7:1, 5:0) az Alba Romát.

A Juventusnál az 1925-1926-os bajnoki címet tekintik az elsőnek, az "igazinak". A klubnak Károly Jenő volt az edzője, és két sztár futballistája, Viola József és Hirzer Ferenc is magyar volt.

Rivoliban élt a család, Károly Jenő ott is halt meg. Torinóban temették el, de a sírt az idők folyamán megszüntették. Néhány éve felmerült, hogy hamvait hazaszállítják, és Budapesten, vagy szülővárosában, Kaposváron méltó módon újratemetik.

Torinóban a Juventus Múzeumban van egy hatalmas fotója. Mint az első bajnok csapat (posutumusz) edzője, vele kezdődik a kiállítás!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-07-26 18:00 ZTE Aréna

ZTE FC

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman