HÍREK

Ezen a napon csapatunk nyerte az először kiírt Magyar Kupát

2019-10-02

Ezen a napon csapatunk nyerte az először kiírt Magyar Kupát

Sötétedés miatt a mérkőzés utolsó 10 percét (2-1-es állásnál) 1910. november 20-án játszották le, a BTC – MAC tartalékmérkőzés szünetében.

Ebben az évben írta ki a szövetség első ízben – angol mintára – a végig kieséses rendszerű Magyar Kupát. Valamennyi I. osztályú csapat nevezett, a II. osztályt hat csapat képviselte, de ott volt a rajtnál négy harmadosztályú együttes is. Örömmel vették négy meghatározó vidéki csapat indulását is. Elismerve képességeiket, nem kellett selejtezőket játszani és csak a kupa harmadik fordulójában kapcsolódtak be a küzdelmekbe. A benevezett csapatokat egyébként az 1908-1909-es bajnokságban elért helyezéseik alapján csoportosították. Selejtezőt tartottak a III. osztályú csapatoknak, majd bekapcsolódtak a második vonal képviselői, később a vidék reprezentánsai. Csak a nyolc között lépett pályára az előző évi bajnokság első négy helyezettje.

Selejtező mérkőzések: Litographia Football Club – Vívó és Athletikai Club 1:0, Fővárosi Testedzők Köre – Sportkedvelők Köre 3:0

Osztályozó mérkőzés: Nemzeti Sport Club – Fővárosi Testedzők Köre 7:0

1.forduló: Postás Sport Egyesület – Terézvárosi Torna Club 5:2, Törekvés Sport Egylet – Újpest-Rákospalotai Athletikai Klub 3:2, "33" Football Club – Műegyetemi Athletikai Football Club 1:0, Újpesti Torna Egylet – Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesülete 4:1, Litographia Football Club – Budapesti Athletikai Klub 3:2, Kassai Athletikai Club – Kassai Munkás Testedző Egylet 7:0

2.forduló: Litographia Football Club – Postás Sport Egyesület 4:1, Törekvés Sport Egylet – "33" Football Club Budapest 0:0, 3:2, Nemzeti SC és Újpesti TE (erőnyerők)

Minősítő mérkőzések: Újpesti Torna Egylet – Kassai Athletikai Club (visszalépett), Litpgraphia Football Club (erőnyerő), Nemzeti Sport Club – Kolozsvári Kereskedelmi Akadémia 3:0, Törekvés Sport Egylet – Győri Egyetértés Torna Osztály 2:0

Középmérkőzések: Magyar Athletikai Club – Litpgraphia Football Club 5:1, Budapesti Torna Club – Törekvés Sport Egylet 2:2, 3:2, Ferencvárosi Torna Club – Nemzeti Sport Club 4:0, Magyar Testgyakorlók Köre – Újpesti Torna Egylet (visszalépett)

Elődöntők: Budapesti Torna Club – Magyar Athletikai Club 4:1, Magyar Testgyakorlók Köre – Ferencvárosi Torna Club 4:0

MTK - BTC  1-1 (1-1) - Magyar Kupa 1909-1910, döntő, 1910. szeptember 8. - XIV. kerület, Millenáris - játékvezető: Kiss Gyula (33 FC) - 3.000 néző

MTK: Domonkos László - Nagy Ferenc, Bíró Gyula, Révész Béla,  Kürschner Izidor - Kertész Adolf, Holits Ödön, Szántó Károly - Kertész Gyula, Kertész Vilmos, Farkas István. Vezetőedző: Szüsz Hugó.

Góllövő: Farkas István.

A Nemzeti Sport 1910. szeptember 10-i tudósítása: Kisasszony napján folyt le az „English Cup" mintájára megalkotott Magyar Kupa első kiírásának döntő mérkőzése a Millenáris pályán a BTC és a MTK között. A mérkőzést meglehetős nagyszámú közönség látogatta, mi azonban sokkal impozánsabbnak képzeltük ennek a legklasszikusabb magyar vándordíjnak a döntőjét. És hogy nem volt ilyen, abban nagyrésze van annak a körülménynek, hogy a döntő a kiírás évében nem volt megtartható, de elősegítette az a közöny, sőt mondhatni rosszakarat is, mellyel a napisajtó egyrésze a vándordijat a döntő mérkőzés alkalmából lekicsinyelni igyekezett.

A játékot Kárpáti Béla szövetségi elnök kick offal nyitotta meg, miután a játékosokhoz rövid beszédet intézett. A küzdő felek teljesen egyenrangúak voltak, első félidőben MTK, a másodikban BTC támadott többet. Végeredmény 1 :1 lett s igy a mérkőzést meg fogják ismételni.

MTK - BTC  3-1 (2-1) - Magyar Kupa 1909-1910, megismételt döntő, 1910. október 2. - XIV. kerület, Millenáris - játékvezető: Reichard Ottó - 4.000 néző

MTK: Domonkos László - Nagy Ferenc, Révész Béla, Bíró Gyula, Kürschner Izidor - Kertész Adolf, Sebestyén Béla, Szántó Károly - Kertész Gyula, Kertész Vilmos, Farkas István. Vezetőedző: Szüsz Hugó.

Góllövők: Kertész Gyula, Révész Béla (11-esből), Kertész Gyula.

A Nemzeti Sport 1910. október 4-i tudósítása: Csak nem akar dűlőre jutni a „Magyar Kupa" sorsa tavaszról őszre halasztódott a döntő mérkőzés, a szeptemberi eldöntetlen eredmény után pedig a vasárnapi BTC—MTK mérkőzés oly botrányba fult, milyennek az öreg millenáris ez ideig még nem igen volt tanúja. Igazságtalanok lennénk, ha nem keresnék az összes jelenvoltakban a skandalum okát. Hibás volt a publikum, mert állandó zajongással terrorizálta a játékosokat és bírót, hibásak voltak a játékosok, midőn úri ember létükre oly elítélendőén durva játékmodorhoz folyamodtak és hibázott — talán legnagyobbat — a mérkőzést vezető biró, amikor eleinte minden felett szemet hunyt, lett légyen az fault avagy hands, mérkőzés vége felé pedig — fumigálva mindent és mindenkit — hihetetlen, néha erőszakosságig menő szigorral ítélkezett. E szigor azonban érthető is. Reichard Ottónak ugyanis nincs még meg az a praxissá a bíráskodás terén, hogy négy-ötezer torok hangja és néhány rakoncátlankodó játékos ki ne hoznák sodrából a különben higgadtságáról közismert embert.

A mérkőzést egyébként egy állítólag jogosulatlan tizenegyes büntető rúgásból eredő gól miatt a BTC megóvta. Sötétség miatt néhány perccel a szabályos idő letelte előtt félbeszakadt a mérkőzés.

Magát a mérkőzést az MTK nagyon is megérdemelte. Határozottan jobb volt ellenfelénél Különösen a támadásban fejlődött óriásit, de a védelmén sem eshetik kifogás. Egyénileg Kertész I. mellett Kürschner és Sebestyént illeti dicséret. A piros-fehérek megközelítőleg sem produkáltak annyit, mint például a szeptemberi eldöntetlen mérkőzésen. Csak Szendrőt és Mészárost emelhetjük ki jó játékukért, mig Simont, Horváthot és Levákot, az MTK-nál pedig Kertész III-at a fegyelmi bizottság jóakaratába ajánljuk.

Sötétedés miatt a mérkőzés utolsó 10 percét (2-1-es állásnál) 1910. november 20.-án játszották le, a BTC - MAC tartalékmérkőzés szünetében, ahol az MTK újabb gólt szerzett.

 *****  Így, ha ragaszkodunk a históriához, csapatunk nem október 2-án, hanem november 20-án lett kupagyőztes. De már másodikán megünnepelték a sikert...

Az MTK csapata a játékvezetőkkel (a kép nem a kupadöntők után, hanam egy bajnoki találkozót követően 1910-ben készült): 1. Károly (kapitány), 2. Froncz, 3. Weisz, 4. Kürschner, 5. Langfeldner (játékbíró), 6. Határbíró, 7. Sebestyén, 8. Virágh, 9. Csüdör, 10. Bíró, 11. Domonkos, 12, Határbíró, 13. Révész, 14. Schaar.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman