HÍREK

Ezen a napon alakult meg az MTK, a Magyar Testgyakorlók Köre

2019-11-16

Ezen a napon alakult meg az MTK, a Magyar Testgyakorlók Köre

Az első sportegyesület, amelynek nevében csak magyar szavak szerepeltek.

Az MTK alapítására 1888. november 16-án került sor Szekrényessy Kálmánnak (1846–1923), a kor legismertebb nemzetközi hírű sportolójának elegáns Teréz körúti lakásában. Szekrényessy hazai és nemzetközi híre, demokratikus gondolkodása, tősgyökeres magyar nemesi származása egyaránt garanciát jelentett a keresztény úri körökön kívül álló csoportok szakmai, társadalmi legalizációjára. Az 1888-as alapítás előzménye az volt, hogy az atlétizálást nem kifejezetten preferáló Nemzeti Torna Egylet atlétizálni vágyó, főként zsidó származású sportolóinak nem volt lehetőségük a keresztény és arisztokratikus szellemiséget árasztó Magyar Athletikai Clubba belépni.

Az egyesületet Donáth Sándor, Klauber Izidor, Sachs Lipót, Kohn Arnold, Müller Dávid, Totis Lajos, Horner Ármin, Leitner Ármin, Szekrényessy Kálmán, Kükemezey Árpád, László Lajos és id. Weisz Dezső alakította meg.

Az alternatívaként, részben kényszerből alapított „Magyar Testgyakorlók Köre” elnevezés azonban még a látszatát is igyekezett elkerülni annak, hogy a klubnak valamiféle köze lenne a főváros zsidó közösségéhez. A „Magyar” jelző még érthető is, viszont akkoriban példa nélküli volt, hogy egy klub a nevében kifejezetten magyar szavakat használjon. A 19. század végén, amikor a sportéletben még a német torna és az angol atlétika dominált, egyedülálló volt a „Testgyakorlók” és a „Köre” szavak használata.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2021-01-30 12:30 Új Hidegkuti Nándor Stadion

MTK BUDAPEST

VS

PUSKÁS AKADÉMIA FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman