HÍREK

MTK Budapest - Békéscsaba 1912 Előre (BEHARANGOZÓ)

2016-02-25

MTK Budapest - Békéscsaba 1912 Előre (BEHARANGOZÓ)

A tavasz első „hazai" mérkőzése vár a fővárosi kék-fehérekre, ennek megyünk elébe.

Lilák után, lilák előtt vagyunk, Teodoru Vaszilisz bemutatkozása – Újpesten – egy pontot jelentetett az MTK Budapestnek. Ezúttal könnyebb ellenfél vár az új vezetőedző tanítványaira, akikkel ugyanakkor meggyűlt már a baja a fiúknak.

Mikor legutóbb, ősszel az Illovszky Rudolf Stadionba látogatott a Békéscsaba, az Magyar Kupa kieséssel járt, 0-0-ás odavágót követően, Budapesten aratott 1-0-ás győzelmet a lila-fehér együtes.

Bajnokin is találkozott már a két csapat egymással, idegenből egy ponttal tért haza az MTK Budapest, a 2015-2016-os mérleg tehát két döntetlen, egy vereség. Legfőbb ideje kiegyenlíteni.

Eddig a felek 47 magyar elsőosztályú bajnokit vívtak egymással, melyen 9 döntetlen született, 14 békési és 24 budapesti siker mellett. A múlt tehát a kék-fehérek mellett szól, ha már az idei kiírásban nem is termett túl sok babér a csabaiak ellen.

Az említett 47 találkozón összesen 123 gól született, átlagban tehát 2.6 gólt termeltek a gárdák, ami szombat délutánra midenképp jó előjel.

Nincs rossz formában a – 13 ponttal, az NB I utolsó helyét elfoglaló – Békéscsaba, még ha hat pont is a hátrányuk a bennmaradást jelentő pozíciótól, nem veheti Teodoru Vaszilisz csapata félvállról a találkozót. Legutóbbi öt mérkőzésükből hármat elvesztettek, két döntetlenjüket pedig a tabella éllovasainak számító Videoton-Haladás páros ellen érték el. A győzelem ízét azonban elég rég ízlelhette meg a lila-fehér klub, november 21-ig kell visszamenni, hogy a legutóbbi sikerükre bukkanjunk.

Vegyes érzelmekkel távozott a találkozót megelőző héten Újpestről az MTK Budapest, és újdonsült szakvezetője. Az 1-1 jó eredménynek mondható a főváros negyedik kerületében, ugyanakkor Torghelle Sándor gólján kívül érdemi támadófocira eddig nem mutatkozott példa. Ciki bácsi minden bizonnyal visszahozza a játékosok fejébe, lábaikba az MTK-stílust, addig viszont fontos lenne pontokat gyűjteni, erre pedig tökéletes alkalom nyílik, hazai pályán Zoran Spisljak csapata ellen.

A Poór Patrik vezette védelemhez talán nem is szükséges nyúlni, megfontolandó azonban a középpálya átalakítása. Thiam és Vass labdabiztos, jó labdaszerző játékosok, inkább a támadó szekcióban lenne érdemes váltani. Strestik helyén érdemes lenne az örök kedvencet, Hrepka Ádámot kipróbálni. Ramos és Varga Szabolcs sérülés miatt nem tudják vállalni a játékot, de az ősszel megsérült Hrepka visszatérése épp időszerű.

Nem lesz könnyű bevenni, a Videoton ellen legutóbb parádézó Vukasin Poleksics kapuját, ugyanakkor ugyanezen mérkőzésen piros lapot kapó Laczkó Zsolt hiányozhat a vendég együttesnél.

Talán újabb hét elteltével még többet láthatunk az újjáalakuló MTK Budapestből, amely szombaton 15:30-kor kezdi meg mérkőzését az Illovszky Rudolf Stadionban. Jegyinformációkat ITT találnak, élő, szöveges tudósításunkat pedig ITT találják.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman