HÍREK

Mind a négy játékosunk kezdő volt a hétvégén - Így teljesítettek a kölcsönadottak (Videó)

2022-08-30

Mind a négy játékosunk kezdő volt a hétvégén - Így teljesítettek a kölcsönadottak (Videó)

Rovatunkban összegeztük kölcsönjátékosaink teljesítményét. A szezon során végig figyelemmel követjük majd labdarúgóink sorsát.

Kecskeméti TE:
Varga Bence és csapata öt mérkőzés után is veretlen az NB I-ben. Az újonc ezúttal a ZTE FC ellen diadalmaskodott 3-1-re, a sikerből kapusunk is kivette a részét. A zalaegerszegiek vezető góljánál furcsán pattant előtte a labda, így nem tudta hárítani Bedi lövését. A 32. percben viszont Ikoba ziccerénél, majd a hajrában Gergényi fejesénél is nagyot védett, ahogy Meschak lövését és fejesét is szépen hárította.

HR-Rent Kozármisleny:
Először volt kezdő mindhárom játékosunk az újoncnál, Kosznovszky Márk és Guth Ádám végig is játszotta a Gyirmót FC Győr elleni bajnokit, míg Clinton Osei a 70. percben hagyta el a pályát az 1-0-ra elveszített mérkőzésen. Mindhárom futballistánk aktívan játszott, Guth két beadását is Osei elől mentették a védők, emellett ghánai támadónk 16 és 14 méterről is próbálkozott, de Hársfalvi mindkétszer védett.

Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman