HÍREK

Mezei: "Tilos hátradőlni, mert veszélyes" (lapszemle)

2021-01-14

Mezei: "Tilos hátradőlni, mert veszélyes" (lapszemle)

NB I: fiatalos lendülettel – ilyen volt az MTK őszi szezonja címmel jelent meg elemzés a Nemzeti Sportban.

A biztos bennmaradás kivívását tűzte ki célul az újonc MTK, amely gyors, látványos játékának is köszönheti, hogy kedvező helyzetből várja a folytatást. 

TILOS HÁTRADŐLNI, MERT VESZÉLYES!

– Dobogón az MTK Budapest. Milyen tervekkel vágott neki az ősznek a csapat?
– Újoncként egyértelmű volt a cél: bent kell maradni, minél biztosabban – mondta Mezei Szabolcs, a kék-fehérek 20 éves középpályása.
– Kimondhatjuk: elérték a célt?     
– Dehogy! Sokan vannak a keretben, akik itt voltak két évvel ezelőtt, amikor a sikeres ősz után senki sem gondolt a kiesésre, mégis búcsúzott a csapat az élvonaltól – a rossz emlék miatt is gyakran szóba kerül, hogy tilos hátradőlni, megnyugodni, mert az nagyon veszélyes. Ugyanakkor azt érezzük, hogy jó úton indultunk el, vezetőedzőnk, Michael Boris már a rajt előtt mondogatta, negyvenöt pontra lehet szükség ahhoz, hogy az élvonalban maradjunk. Eddig huszonöt megvan, de sok van még hátra.
– Milyen volt az ősz?     
– Sok jó pillanatot hozott: az FTC elleni rajt, a Honvéd legyőzése, aztán egy rossz sorozat után az idegenbeli győzelem a Puskás Akadémia otthonában, majd a Mol Fehérvár elleni siker – ezekre jó emlékezni. Volt egy mélyebb hullámvölgyünk, három vereség egymás után, de akkor sem volt temetői hangulat, nyugodtan, higgadtan beszéltünk arról, hogyan lehetne kijönni a gödörből.
– Nemcsak a csapat, ön is újonc az NB I-ben: mit adott önnek az első osztály?     
– Erről álmodtam, ezért dolgoztam, nagyon jó itt pályára lépni. Rögtön az örökrangadón, a Ferencváros elleni hazai meccsen mutatkozhattam be, nagy élmény volt, sohasem felejtem el. Bíztam magamban, de ha őszinte vagyok, nem hittem volna, hogy így megy majd a játék a Fradi vagy később a Vidi, a két élcsapat ellen. A bajnokság első szakaszában szinte minden meccset végigjátszhattam, majd jött a vírus, és csak az utolsó fordulóban, a Paks ellen térhettem vissza néhány percre. Ezért azt várom a tavasszal magamtól, hogy még többet legyek a pályán, és még jobb teljesítménnyel segítsem a csapatot.

ILYEN VOLT AZ ŐSZ - NS-ÖSSZEFOGLALÓ

Alapvetés: az újonc célja a biztos bennmaradás. Nem volt, nem lehetett ezzel másképp az MTK Budapest, a 2019–2020-as másodosztályú – félbeszakadt – bajnokság győztese sem. Már csak azért sem, mert 2017 és 2019 tavaszán is búcsúzni kényszerült az élvonaltól, és alighanem ezek a keserű tapasztalatok idézték elő a döntés, hogy meg kell erősíteni a feljutást kiharcoló keretet.
Michael Boris csapata azonnal lemérhette, mire képes: a bajnok Ferencváros elleni nyitányon bátor letámadással, élvezetes futballal tért vissza az élvonalba (1–1), majd a Honvédot simán legyőzte (3–1). Ám gyorsan jött a hullámvölgy: a ZTE FC a fővárosban 3–0-ra múlta felül a kék-fehéreket, akik aztán Paksról még súlyosabb, 4–0-s vereséggel tértek haza szeptember végén. Ezért klubon belül is kérdés volt, mire lehet képes az együttes. Ráadásul két meghatározó támadó, Mike Bouard Ramos, valamint Katona Máté is súlyosan megsérült, az ősz hátralévő részében rájuk már nem számíthatott a szakmai stáb.
A csapat mégis magára talált, és az iménti kérdésre segít a válaszadásban, hogy az MTK Budapest dobogón zárta az őszt – ezzel együtt továbbra is a kiesés elkerülése a legfontosabb feladat. 2019 tavaszának is jó helyzetből vágott neki az akkori társaság, de egy nagyon meredek lejtőn elindulva az NB II-ben végezte. Aligha kétséges, ezt az élményt nem szeretné újra átélni.
A Felcsúton aratott 3–0-s győzelem az előre megtervezett ösvényre terelte a csapatot, amely a Mol Fehérvár elleni bajnokin ismét kiemelkedően teljesített (3–1). Noha Márton Gábor, a vendégek vezetőedzője motivációs problémákat emlegetett a meccs után, kívülről úgy tűnt, az újonc által tervezett labdakihozatalok, támadási variációk ellen nincs ellenszere a fehérváriaknak. Szebbnél szebb akciók, látványos, gyors játék jellemezte az MTK-t, és teljesen megérdemelten vezetett 3–0-ra a második félidő közepén (Stopira szépítő gólja a végén már nem számított).
Az MTK-t is elérte aztán a koronavírus-járvány. Sok játékos mellett a szakvezető, Michael Boris is kidőlt, a Zalaegerszegen elszenvedett vereségben (0–2) a járvány is szerepet játszhatott, de a Paks ellen így is nyerni tudott a csapat (3–1). Ha már a vírus szóba került: rengeteg támadás érte a klubot, hogy nem fogadta el az Újpest halasztási kérelmét, és november elején 4–0-ra legyőzte az erősen tartalékos lila-fehéreket. Az MTK úgy érvelt, a fertőzés őket is eléri, ezért minél több meccset lejátszva kell túlesni a nehézségeken, és lám, az MTK sem próbált halasztani, amikor megritkult az öltözője.
Folytatás Budafokon: ha a két újonc összecsapásán győznek a kék-fehérek, szinte biztosan benn maradnak az élvonalban. A keret a télen is alakult, Gera Dániel és Katona Máté a Ferencváros játékosa lett, érkezett viszont a 19-szeres válogatott Varga Roland.

JÓ NÉZNI EZT A CSAPATOT 

Halmai Gábor, korábbi 57-szeres válogatott, 1996 és 2000, majd 2003 és 2005 között az MTK játékosa, kétszeres bajnok, háromszoros kupagyőztes:
„A Vidiben nevelkedtem, a Honvédban futballoztam, de a leghosszabb ideig az MTK tagja voltam, az érzelmi kötődés miatt e három klubot mindig figyelem. Általában úgy vélem, a nemzetközi kupában induló élcsapatokban legyen minőségi légiós, a többi klubban magyar fiatalokat látnék szívesen, ezért a Paks mellett éppen az MTK tetszik. Szeretem a mai csapatot, mert futballozni akar, a lendület, a dinamika megvan benne, persze a sok fiatal miatt hullámzó a teljesítmény. Sok tehetséges játékost látni, Schön Szabolcsot, Mezei Szabolcsot említhetem, ugyanakkor Kata Mihály játéka is ígéretes. Jó nézni ezt a csapatot, mert látványos futballra törekszik, nem a túlélésre.”

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-05 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman