HÍREK
Másodszor is Hegedüs Lajos a mérkőzés embere
2014-12-08
![Másodszor is Hegedüs Lajos a mérkőzés embere](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/2942/attachment1569492628.jpeg)
Az első perctől az utolsóig védte bajnoki mérkőzéseken az MTK Budapest kapuját, az ősszel lejátszott bajnoki mérkőzéseken. Korábbi komoly sérülése nem látszik teljesítményén. A „végy egy jó kapust" dogmát bizonyítja, élő példával. Hegedüs Lajos rövid időn belül - a Haladás meccs után - másodszor lett „A meccs embere".
Vesztes mérkőzés után ritkán választanak a szurkolók kapust a mezőny legjobbjának. Ez is bizonyítja, Debrecenben nem Lajoson múlt a három pont sorsa. Még Tisza büntetőjénél is közel volt a hárításhoz.
Hege, a szurkolók voksai alapján – a szavazás lezárásank pillanatában, hétfő délben – megelőzte Dragan Vukmirt, Vass Patrikot és Pölöskei Zsoltot.
– Mindig öröm, ha a szurkolók elismerik az ember teljesítményét. Jó páran elkísérték Debrecenbe a gárdát. Föl is bosszantották a helyi drukkereket bíztatásukkal. Sokat számított ez nekünk a pályán – értékelt Hege. – Volt esély a pontszerzésre, de külső körülmények is közrejátszottak abban, hogy nem sikerült. Volt kontakt a büntetőnél a két játékos között, be lehetett fújni, meg nem is. Előtte azonban Sidibe karjáról került oda labda, akkor nem állította meg a játékvezető a mérkőzést, pedig okafogyottá vált volna a következő szituáció.
[image]
– Bízzunk benne, hogy hosszútávon kiegyenlítődik az ilyesmi, még ha kellemetlen is az adott pillanatban. Kezdődik a téli vakáció.
– Még előtte fontos lenne továbbjutni kedden, a Paks ellen a Ligakupában. Utána Garami Józsi bácsi értékeli az évet, majd évzáró vacsora a Symbolban. Utána haverokkal meglátogatjuk Bogdán Ádám barátomat Manchesterben. Megnézzük őt Bolton meccsen, ahová már remélem intézte a jegyeket és lazítunk öt napot. – mesélte az MTK kapu kiegyensúlyozott őre. – Hosszú szabadság lesz, de egy hónapig nem szabad pihenni. Valószínűleg kapunk is javaslatot, hogy miként mozogjunk.
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)