HÍREK
Már csak egyet kell aludni
2016-10-12
![Már csak egyet kell aludni](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/1805/attachment1569492373.jpeg)
Csütörtökön beköltözünk az Új Hidegkuti Nándor Stadionba.
Csütörtök késő délután rendezik az Új Hidegkuti Nándor Stadionavatóját, melynek keretében az MTK Budapest ellenfele a portugál Sporting C.P. lesz. A mérkőzést Megnyitóünnepség előzi meg, amely 17:30-kor kezdődik, a kapukat pedig 16:30-kor nyitják.
A mieink a válogatott szünet előtt a DVTK-t győzték le otthon, majd a Pakssal ikszeltek idegenben. Ezután, a nemzetközi szünetben, a Cigánd SE elleni felkészülési mérkőzésen 3-0-ás győzelemmel hangoltak.
A két klub az 1964-es KEK-döntőben találkozott egymással. Akkor az első mérkőzés – hosszabbítás után – 3-3-as döntetlennel ért véget, az újrajátszást – és ezzel a kupát is – pedig a Sporting C.P. nyerte 1-0-ra.
A játékosok és az edzői stáb már nagyon várja, hogy beköltözhessenek új otthonukba.
– Reméljük, kicsit összehozza a csapatot a szurkolókkal, és hogy több ember jön majd ki a meccseinkre. Évekig nem volt hazai pályánk, így nagyon várom, hogy végre egy olyan stadionban játsszunk, amit a sajátunknak mondhatunk – nyilatkozta Kanta József, a csapat kapitánya.
Teodoru Vaszilisz egyetértett Kantával.
– Családias légkört szeretnénk kialakítani. Ez a klub már régóta megérdemel egy ilyen létesítményt és szeretném, ha a szurkolók és a játékosok egymásra találnának az új arénában.
Már szinte az összes jegy elkelt, így minden adott ahhoz, hogy méltó módon ünnepeljük az Új Hidegkuti Stadion átadását.
Fontos információ, hogy a helyszínen nem lesz jegyértékesítés. A szervezők kérik, hogy a jeggyel rendelkezők tömegközlekedési eszközzel közelítsék meg az Új Hidegkuti Nándor Stadiont.
[image]
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)