HÍREK
Magyar bajnok belső védő érkezett
2023-01-03
![Magyar bajnok belső védő érkezett](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/attachment6598144055.jpg)
Bobál Dávid kölcsönben az MTK Budapest együttesében folytatja, így remek korban lévő, tapasztalt belső védővel erősítettünk. A 187 cm magas, ballábas hátvéd Mezőkövesdről érkezik klubunkhoz, az elmúlt években az egyik legtöbbet foglalkoztatott hazai védőnek számít.
Mindössze 18 évesen, még 2014 tavaszán a Bp. Honvéd színeiben mutatkozott be az NB I-ben. Bobál Dávid a 2015-2016-os szezonban már alapembere volt kispesti csapatnak, ezzel párhuzamosan az évek során folyamatosan erőssége volt a korosztályos válogatottaknak, idehaza pedig a legnagyobb sikerét a 2016/17-es szezonban érte el, amikor is bajnoki aranyérmes lett a Bp. Honvéd csapatával - alaposan kivette a részét a sikerből, 24 bajnoki meccsen játszott, 22 alkalommal kezdőként és védőként 2 gólt lőtt (egyet a mieink ellen).
Később a cseh Dukla Prahához szerződött, de megfordult Pakson is. Meghatározó időszakot töltött Zalaegerszegen is, amelyet 2019 és 2022 között erősített. Gyorsan a csapat kulcsjátékosává vált: közel nyolcvan mérkőzésen viselte a kék-fehér mezt, melyek közül több alkalommal is csapatkapitányként vezette az együttest a pályára.
A 27 éves belső védő eddig 159 alkalommal szerepelt a magyar élvonalban, hét gólt szerzett, valamint nyolc találatot készített elő.
- Dávid kölcsönvételének célja, hogy a csapatvédekezésünket javítsuk célunk elérése érdekében. Rutinos, jó korban lévő játékos, aki volt már hasonló helyzetben, jól ismerjük, így tudjuk, mire számíthatunk - mondta a szerződés aláírását követően Dr. Selei András klubigazgató.
Bobál Dávid természetesen már csapatunkkal kezdte meg a felkészülést a tavaszi idényre. A megállapodás értelmében Lehoczky Roland a tavaszi idényt a mezőkövesdieknél tölti majd kölcsönben.
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)