HÍREK
László Csaba: A zöld gyepen meg kell szerezni a győzelmet (GALÉRIA)
2015-08-27
Megtartotta szokásos heti sajtótájékoztatóját az MTK Budapest a Lantos Mihály Sportközpontban. László Csaba mellett az előző fordulóban győztes találatot szerző Kanta József, illetve Hrepka Ádám állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére.
A csapatkapitány nyitotta meg a sajtótájékoztatót a Videoton FC elleni mérkőzésről adott rövid értékeléssel. Elmondta, hogy nagyon örülnek a három pontnak, hiszen a bajnokot legyőzni mindig jó érzés. Ám nem ment el a kritikák mellett sem, hiszen a játékot sokan illették negatív jelzőkkel. Ezzel kapcsolatban az a véleménye, hogy a látvány másodlagos, ugyanakkor „belülrő” sem ez volt a legszebb mérkőzés, ennél sokkal többre is képes a csapat.
Kanta József a tabelláról is szót ejtett, hiszen egy győztes vagy éppen vesztes mérkőzés dönthet arról, hogy valaki a dobogón, illetőleg a kiesőhelyeken várja-e a következő fordulót, ezért kellett mindenféleképpen a fehérváriak fölé kerekedni.
Másodikként Hrepka Ádámhoz intéztek kérdéseket a jelenlévők. A támadó játékos elmondta, mindenféleképpen élvezhetőbb mérkőzésre számít, mint az előző héten. A Vasast támadó mentalitású csapatként jellemezte. Elmondta, érdekes a helyzet, hiszen félig hazai pályán kell a mérkőzést lejátszani. Leszögezte: a három pontért küzdenek.
A játékosok után László Csaba vezetőedző kapott szót, akit szintén a Vasas FC elleni mérkőzésről kérdeztek. Nehéz helyzetként jellemezte a mérkőzést, hiszen a Vasas otthon lesz, az MTK pedig otthonának tekinti az Illovszky Rudolf Stadiont, azonban ez nem rossz dolog. Nem szokott azzal foglalkozni, hogy otthon vagy idegenben van a csapat, ahogyan fogalmazott: „Van egy zöld gyep, ott el kell feledni, hogy ki van otthon vagy éppen idegenben, és meg kell szerezni a győzelmet”.
A tréner erős csapatnak tartja az ellenfelet, amely nagy tradícióval rendelkezik, és a csapategység, illetve bizonyítási vágy hajt előre. Kétség sem férhet hozzá, hogy a kék-fehérek a győzelemért fognak pályára lépni, hiszen ez is egy budapesti derby, amit „illik megnyerni”.
László Csaba elmondta, hogy a csapatnak nem változott a célja, a minimum elvárás az első hat hely valamelyike, azonban ő szeretné Európa Ligát érő helyre vezetni a csapatot. Következő mérföldkőnek a téli szünetet tartja, akkor már reálisan lehet látni, kell-e változtatni valamit a csapaton.
Zárásképpen az átigazolásokról is szót ejtett, elmondta, hogy aki el akart menni, azt elengedték, és ő jelenleg elégedett a játékoskerettel. A klubnak nem szokása elsietni semmit, így pánikszerű igazolás biztosan nem várható.
A sajtótájékoztatón bemutatkozott az MTK Budapest csapatmenedzsere, Szabó Gergő. A szakember korábban a Videoton FC-nél látott el hasonló feladatot, és ezentúl mindenben segíteni fogja a kék-fehérek munkáját. Szabó Gergő bemutatkozó interjúja ide kattintva olvasható.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
BUDAFOKI MTE
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
