HÍREK

Kovácsréti: "Mintha már évek óta itt lennék" (lapszemle)

2021-07-19

Kovácsréti: "Mintha már évek óta itt lennék" (lapszemle)

Az utanpotlassport.hu Kovácsréti Márkot kérdezte a beilleszkedéséről.

A Kisvárdától májusban az MTK Budapesthez szerződő Kovácsréti Márk jól érzi magát új klubjában, sikerült beilleszkednie, és már az első góljait is megszerezte a kék-fehér mezben. Az eddig eltelt fővárosi időszakról és a közelgő idényről is beszélgettünk a 20 éves támadóval.
 
Májusban vált hivatalossá, hogy a 2017 óta a Kisvárda csapatát erősítő Kovácsréti Márk az MTK Budapest színeiben folytatja pályafutását. A fiatal támadónak nem ismeretlen az NB I-es terep, hiszen a bemutatkozására már 2019 augusztusában sor került, összesen 49 felnőtt első osztályú mérkőzésen lépett pályára, amelyeken két gólt sikerült szereznie. Bár a legutóbbi kiírásban többször vetették be a padról, mint a kezdőcsapat tagjaként, játékával több klubnak is felkeltette az érdeklődését.

„Voltak megkereséseim az NB I-ből, és végül az MTK-nak sikerült meggyőzni engem, hogy náluk folytassam a pályafutásomat. Szimpatikus a játékstílus amit képviselnek, illetve az általuk folytatott játékospolitika is, emellett éreztem az érdeklődésükön, hogy komolyan gondolkodnak velem kapcsolatban – meséli Kovácsréti a szempontokat, hogy miért a fővárosiakat választotta. – A leglényegesebb talán az volt, hogy itt kapják meg a legtöbb lehetőséget a magyar fiatalok, ez pedig egy ennyi idős játékosnak, mint én, rendkívül fontos tényező. Több itt játszó labdarúgót ismertem már a válogatottból, ők is csak biztatni tudtak a váltással kapcsolatban.”

A 2020/2021-es kiírásban szerzett egyetlen gólja épp az MTK Budapest ellen született, ráadásul igen mutatós találatról van szó: egy hosszú keresztlabdát vágott nagyjából 10 méterről, kapásból, dropból a rövid felsőbe, amivel ráadásul pontot mentett akkori csapatának.

„Az érkezésem utáni első napokban sokat „cinkeltek” vele, ment a viccelődés ezzel kapcsolatban. Szívesen emlékszem vissza erre a gólra, a többiek viszont annyira nem, ami érthető. Összességében nagyon pozitív volt a fogadtatás, az elejétől kezdve jól érzem itt magam – mondja a 20 éves játékos. – Több új játékos érkezett velem együtt, de nagyon befogadó volt mindenki, szerintem ennyi idő alatt is sikerült összekovácsolódni. Olyan érzés, mintha már évek óta itt lennék.”

Az MTK Budapest szombaton fog hazaérkezni egy kéthetes szlovéniai edzőtáborból, a felkészülési meccsek sora azonban már itthon elkezdődött. Kovácsréti első találatára nem kellett sokat várni új csapatában: a III. kerületi TVE hálóját sikerült megzörgetnie, azóta pedig a Dinamo Moszkva ellen is beköszönt.

„Ezeket a találkozókat elsősorban a kísérletezés jellemzi, ennek ellenére minden győzelem édes. Örülök a gólomnak, de a legfontosabb, hogy a szezonkezdetre érjük el a megfelelő formát. Szeretnénk az élmezőnyben, dobogóközelben végezni, ehhez azonban végig kiegyensúlyozottan kell majd teljesítenünk; a keret szerintem alkalmas erre. Gólok és gólpasszok terén nem határoztam meg magam előtt számokat, de ki fogom adni, ami a csövön kifér, ez pedig remélhetőleg jó szereplést hoz majd magával.”

Forrás: utanpotlassport.hu
 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-05 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman