HÍREK

Köszönjük Agárd!

2019-09-06

Köszönjük Agárd!

Szeptember 1-jével új korszak indult az MTK Budapest és a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia életében.

Bár az MTK 130 éves történelme javarészt a fővárosban íródott, 2001-től kezdve azonban Agárdon is otthonra leltünk. 

Az azóta eltelt közel két évtizedben Agárd azonban nemcsak a mi második otthonunkká, hanem a teljes magyar futball fővárosává vált.

Az elmúlt közel 20 évben ugyanis több mint 100 élvonalbeli játékos került ki innen, aminek köszönhetően elárasztották az NB I-et az itt nevelkedő labdarúgók. Éveken át nagyítóval kellett keresni azt az NB I-es csapatot, amelynek összeállításában nem szerepelt MTK-nevelésű játékos. Külön öröm volt, hogy a 100 játékosból több mint 20-an bemutatkozhattak a felnőtt válogatottban.

A fiatalok felnőttcsapatba való beépítésére épülő rendszer 2008-ban ért csúcsra, amikor a felnőtt együttes úgy nyert NB I-es bajnoki címet, hogy keretében csak elvétve volt olyan játékos, aki ne a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián nevelkedett volna. 

Amit a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia fel tud mutatni, arra a nemzetközi futball is felfigyelt. Tavalyelőtt számolták ki: az MTK labdarúgó-akadémiája akkor 49 játékost adott Európa 31 legfontosabb bajnokságába, ezzel az előkelő ötödik helyen állt Európa legelismertebb műhelyei közt.  

Bár a pályán a játékosok, az oldalvonal mellett pedig az edzők és a stáb tagjai tették a dolgukat, de az agárdi 18 évért sokaknak jár köszönet rajtuk kívül is! 

Elsőként Várszegi Gábornak, aki megalapította az Akadémiát. Ez akkoriban érthetetlen újítás volt, melyet jó pár év késéssel kezdtek el másolni a hazai klubok. Szenvedélyét jól mutatta, hogy az alapítás előtt végigjárta a világ 25 legjelentősebb akadémiáját Brazíliától Hollandián át egészen Romániáig, mindenhol alaposan áttanulmányozta az intézmények szervezetét, működését, és ebből próbálta kihozni a legtöbbet, elköteleződését pedig az jellemezte, hogy az Akadémia megalapításától fogva a képzést helyezte az MTK-modell középpontjába, és folyamatosan látogatta az edzéseket, mérkőzéseket, ismert minden játékost.

De jár a köszönet az ott dolgozóknak is: tanárok, konyhások, takarítók, pályamunkások, gondnokok és még sorolhatnánk, kik azok, akiknek szeretnénk még megköszönni, hogy könnyebbé tették tehetségeink számára az agárdi mindennapokat.  

Most, közel 18 év után Agárdtól elköszönünk, de a búcsú egyben új kezdetet is jelent: a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia történetének lapjai a fővárosban íródnak tovább. 

A pár sorral feljebb említett nagyszerű adatok és mutatók ugyanis számunkra csak a kiindulópontot jelentik.

Sok tervünk van még, de célunk ugyanaz marad, kiváló játékosokat képezni! A fiatalok a következő időszakban  – az új akadémiánk elkészültéig – a teljesen megújult Lantos Mihály Sporttelepen dolgoznak majd azért, hogy nagyszerű sportemberekké és profi játékossá váljanak, hogy ezzel is az MTK és a teljes magyar futball további előrelépését szolgálják.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman