HÍREK

Kiszakadt a gólzsák: NB III-as csapatunk 4-0-ra kiütötte a Honvéd II-t

2022-08-14

Kiszakadt a gólzsák: NB III-as csapatunk 4-0-ra kiütötte a Honvéd II-t

Könnyed sikert aratott Horváth Dávid vezetőedző gárdája.

Az NB III idei első két fordulója nagyjából azonos forgatókönyvvel zajlott csapatunk számára: az első félidőben rengeteg helyzetet kialakítottunk, de betalálni nem tudtunk, az ellenfél viszont ezt követően eldöntötte a meccset.

Az hamar kiderült, hogy ezúttal teljesen máshogy alakul a találkozó: még csak a 7. percben jártunk, amikor Kovács Mátyás passzolt középre, Merényi becsúszva továbbtette Balogh Máté elé, aki az ötösről megszerezte a vezetést (0-1).

Bár a Honvéd II a középkezdés után majdnem válaszolt - Átrok lőtt 12 méterről, a labda a kapufáról úgy pattant ki, hogy végiggurult a gólvonal előtt -, a folytatásban abszolút fölényben futballoztunk. A 10. percben Balogh Máté lekészítését Merényi lőtte kevéssel a bal felső fölé, majd a 13. percben újra Kovács Mátyás volt a támadás motorja. Az alapvonalról veszélyesen középre gurított, Törőcsik pedig berobbant és 8 méterről a jobb alsóba helyezett (0-2).

Innen már nem volt visszaút a kispestiek számára, kisvártatva ráadásul majdnem újabb gólt értünk el: egy jobb oldali beadás szállt át a hosszúra, ahol Törőcsik levette, ráfordult és zavartalanul a bal felső felé csavart - a labda azonban mintegy 30 centivel elzúgott a léc fölött. A 34. percben Kapronczai beadását Balogh Máté elől nagy nehezen elfejelték, de éppen Kovács Mátyás elé, aki azonban 10 méterről, helyzetben eltörte és az oldalhálóba lőtt. A következő támadásból Krajcsovics forgolódott és lőtt 18 méterről, de ballábas kísérlete elsuhant a kapu fölött. Nem sokkal később Átrok 14 méteres lövése kerülte el kevéssel a kapufát, végül elment keresztbe.

A 45. percben aztán Kovács Mátyás újabb parádés megmozdulása keltett felhördülést a hazai nézők között is, Balogh Mátéhoz emelt szépen. Támadónk átvette és lőtt, de a rövid kapufa mellé.

Szünet után nagyjából ugyanabban a mederben folytatódott a mérkőzés. Az 53. percben Merényi indította a felfutó Matviivet, aki szépen visszatette a tizenhatos vonalán helyezkedő Baloghnak. A csatár egyből lőtt, kísérlete csak kevéssel ment el a jobb felső fölött.

Négy perccel később viszont megszületett a harmadik gól is: Merényi 23 méteres lövése egy védőn megpattant, így becsapta Gyetván kapust (0-3).

A biztos előny tudatában már kevesebb nagy lehetőség alakult ki, de a 88. percben így is megszületett a negyedik találatunk. Törőcsik játszotta ki balra Kovács Mátyásnak, aki befelé húzott és lőtt - váratlanul nem a hosszúba, hanem a rövidbe, a hálóőr pedig el sem tudott vetődni (0-4).

A rendes játékidő utolsó percében ráadásul majdnem ötödszörre is ünnepelhettünk, miután Vasvári pörgetett a félpályán Kovács Mátyás elé, aki végigrobogott vele. Középen többen is üresen érkeztek, de kiválóan mozgó szélsőnk ezúttal a lövést választotta, amit Gyetván hárított.

A 4-0-s siker azt jelenti, hogy NB III-as csapatunk megszerezte első pontjait a 2022-23-as idényben.

 

NB III Közép csoport, 3. forduló
Honvéd-MFA

Budapest Honvéd II - MTK Budapest II 0-4

Gólszerzők: Balogh M. (7.), Törőcsik (13.), Merényi (57.), Kovács Mátyás (88.)

Budapest Honvéd II: Gyetván - Sebe (Kárász, 46.), Nagy Z., Feledy, Kolbachuk - Kocsis G. (Polák, 59.), Kozma (Tarcson, 46.), Pintér M. - Átrok (Benkő, 59.) - Németh B. (Fábiánkovits, 73.), Krajcsovics

MTK Budapest II: Velicskó - Palincsár (Godwords, 62.), Matviiv (Rimóczi, 86.), Varju, Kapronczai (Bene, 86.) - Merényi, Szőke - Zuigeber (Juhász L., 73.), Törőcsik, Kovács Mátyás - Balogh M. (Vasvári, 73.)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman