HÍREK

Kétgólos vereséget szenvedett NB III-as csapatunk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban (videó)

2022-04-13

Kétgólos vereséget szenvedett NB III-as csapatunk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban (videó)

Hulicsár kétszer büntetett.

Harmadjára lépett pályára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban NB III-as csapatunk 2022-ben. Az ellenfél a naptári év első hétközi fordulójában a Monor SE volt.

Kanta József vezetőedző az első kerethez tartozó játékosok közül ezúttal Kovács Mátyás és Szakály Dénes játékára számíthatott, mindketten egy-egy félidőt kaptak a találkozón. A vendégeknél a kezdőcsapat tagja volt Nagy Tibor, aki az MTK színeiben 40, összesen pedig 84 NB I-es találkozón lépett pályára karrierje során.

Az első félidőben sorjáztak a helyzetek. A 10. percben Haragos elé pattant a labda, aki ki is lépett vele. Rávezette Varasdira, aki óriásit védett, majd a kipattanót Puskás lőtte rá 16-ról, az is kapusunk zsákmánya lett. Az ellentámadásból Helembai adott be balról, Szakály pedig érkezett középen és lőtt, de egy blokkoló láb elvette a kísérlete erejét, így a labda a kapus zsákmánya lett. A 20. percben aztán Merényi szerezte meg a labdát a monori védelemtől és zavartalanul törhetett vele kapura. Középen Vasváriék érkeztek, de szélsőnk a tizenhatosra érve lelassított és lőtt, a középre tartó, lapos kísérletet Bozsó kapus fogta.

A 22. percben Haragos beadására Hulicsár és Guth ugrottak fel, a labda pedig 14 méterre a kaputól Kántor elé került, aki kapásból tüzelt, de eltörte, kísérlete így a bal kapufa mellett pattogott el. Két minutummal később Horváth Artúr adott tökéletes passzt a tizenhatoson beinduló Vasvárinak, aki 10 méterről, azonnal a bal felső irányába csavart, de Bozsó bravúrral kiütötte. A 29. percben pedig még ennél is nagyobb helyzet maradt ki, amikor Kovács Máté ugratta ki hasonló helyen Kovács Mátyást. Szélsőnk az alapvonalnál visszahúzta, ezzel elfektette védőjét, majd az ötösről nem lőtt, hanem passzolt - az érkező Merényi azonban védője szorításában közelről fölé bombázott.

A kimaradt lehetőségeket pedig megbosszulta a Monor: a 37. percben egy kapus által előrevágott labdával Hulicsár indult el. Varasdi elsőre hátrálni kezdett, így hiába indult el kifelé, tisztázni már nem tudott, csak védeni. A kipattanót a földről felkelő Hulicsár vette birtokba, aki 16 méterről lőtt. A kísérlet talán egy védő lábához is hozzáérve a bal felsőben kötött ki (0-1). A helyzetet súlyosbította, hogy a menteni igyekvő Fekete megsérült, helyére később Csernák állt.

Szünet után mintegy 25 másodperc kellett az újabb vendégtalálathoz: Fülöp passzát csípte el Hulicsár, majd 19 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (0-2).

A második játékrész ezt követően már jóval kevesebb lehetőséget hozott. A 76. percben a csereként beállt Juhász Levente vett át egy labdát a tizenhatos vonalán, majd tolt egyet befelé és ballal, váratlanul megcélozta a kaput. Lövése mintegy fél méterrel elkerülte a rövid kapufát. Három perccel később Hulicsár ugratta ki Kántort tizenhatosunk jobb oldalán, ám a monori játékos ziccerben, ballal eltörte a labdát, amely így mellé pattogott.

A hajrára aztán kétszer is megfogyatkozott csapatunk. Előbb Georgievski csúszott be késve, amiért megkapta második sárga lapját és így a pirosat is, majd Guth rúgott oda a félpályán ellenfelének, amiért szintén másodszor mutatták fel neki a színes kártyát, így kilenc emberrel fejeztük be a találkozót.

A Monor 2-0-s sikerével továbbra is a 6., míg együttesünk továbbra is a 9. pozíciót foglalja el az NB III Közép csoportjának tabelláján.

 

NB III Közép csoport, 30. forduló
Új Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest

MTK Budapest II - Monor SE 0-2
Vezette:
Dombi Olivér (Dobos, Pálinkás)

Gólszerzők: Hulicsár (37., 46.)

Kiállítva: Georgievski (86.), Guth (89.)

MTK Budapest II: Varasdi - Guth, Fekete (Csernák, 43.), Fülöp, Helembai - Horváth A. (Fördős, 87.) - Merényi, Szakály (Georgievski, 46.), Kovács Máté, Kovács Mátyás (Juhász L., 46.) - Vasvári (Barkóczi, 63.)

Monor SE: Bozsó - Nagy T., Barthel, Haragos (Rácz M., 54.), Varga Ö. (Hegedűs B., 88.), Papp R. (Kocsis K., 80.), Hulicsár, Puskás, Szabó Zs., Markos, Kántor

A találkozó jegyzőkönyve és eseményei percről percre ide kattintva olvashatók.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-11 15:30 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

PUSKÁS AKADÉMIA FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman