HÍREK

Kék-fehér kedvencek (1. rész)

2016-05-12

Kék-fehér kedvencek (1. rész)

Az MTK Család, ötrészes sorozat keretében mutat be régi, kék-fehér kedvenceket. Az írások, Kalocsai László tollából születtek, és azokat - csütörtökönként - változtatás nélkül közöljük.

A sorozat első részében, a Laczkó Mihállyal készült interjút olvashatják: „Miért tört ketté egy ígéretes karrier?" címmel.

Laczkó Mihály 1940. június 23-án született, 1959-67 között volt az MTK játékosa, 83 mérkőzésen, 14 gólt lőtt, és rengeteg gólpassz fűződik a nevéhez. 

Dicsőséglistája: 1962-ben VVK-elődöntő, 1963-ban KK-győzelem, 1964-ben KEK-döntő, az 1962/63-as bajnokságban második helyezés, négyszeres utánpótlás-válogatott, ezeken egy gólt szerzett, ötszörös „B" válogatott, és szintén ötszörös olimpiai válogatott, itt pedig kétgólos.

– Hány éves korodban kerültél az MTK-hoz?

– Tizenkét éves koromban a KISTEX-ből, Hidegkuti Nándor fedezett fel. Egy időben kerültem az első csapathoz Kuti Pistával és Sas Gyulával. 

– Ki volt a játékosideálod?

– Mikor először láttam Szusza Ferencet, elbűvölt a játéka. 

– Melyik volt az első NB I-es meccsed?

– 1960-ban, a Dorog ellen léptem pályára.

– Sivori volt a beceneved, ezt miért kaptad?

– Kint voltunk Torinóban, a Juventus ellen játszott a csapat, sérült voltam, de több játékosnak nem volt útlevele, így engem is kivittek a kispadra, ott láttam a Juventus argentin csillagát, aki különleges alagút cselekkel vétette észre magát, ezt én sikeresen utánoztam idehaza, ez lehetett az oka.

– Pályafutásodban mire vagy a legbüszkébb?

– 1963-ban a balösszekötők rangsorában – a Képes Sport osztályzatai szerint – az első helyen végeztem (Mutatja a régi újságot – A szerk.), mögöttem a sorrend 2. Bene, 3. Tichy, 4. Csernai.

– Nem akármilyen névsor! 

– Nagyon nagy élmény volt a svédországi olimpiai selejtező (2-2 – A szerk.), ahol a svéd lapok kiemelték, hogy jelesre vizsgáztam. Nagyon jól ment a játék, de a svédek nemcsak erre gondoltak, hanem, hogy jól vizsgáztam a Műszaki Egyetemen is.

– Nagy formában voltál a csapattal, kiválóan szerepeltetek a KEK-ben, de az elődöntőben a Celtic ellen már nem voltál az együttesben. Szurkolói körökben elterjedt, hogy Kovács Ferivel együtt romlott kolbászt ettetek, és emiatt súlyos betegséget kaptatok. 

– Ferike valóban emiatt volt beteg, én viszont fertőző májgyulladást kaptam. Egyik afrikai túránk előtt beoltottak, akkor még nem volt, egyszer használatos eldobható injekciós tű, gondolom, ezért kaptam el a betegséget. 1965-ben pedig térdszalagszakadásom volt, ezt nehezen hevertem ki. Gyógyulásom után, még volt egy-két jó meccsem, de már nem bírtam úgy kondícióval. Egy évet lehúztam az Egyetértésben, és még két évet a Vácban töltöttem.

– Mondj valamit a magánéletedről!

– Három diplomát szereztem, van két fiam, öt unokám, a legkisebb, Balázs, tízéves, nagy MTK drukker.

A riport Laczkó Misi, budai házában készült. 

Köszönöm a vendéglátást, és további jó egészséget kívánok!

(Forrás: MTK Család, szerző: Kalocsai László)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman