HÍREK

Katát kérdezték a csapat szerepléséről és a jövőjéről (videó)

2024-08-22

Katát kérdezték a csapat szerepléséről és a jövőjéről (videó)

Lapszemle. Kata Mihályt az M1 kérdezte a csapat szerepléséről, saját fejlődéséről és a jövőjéről.

A teljes videó interjú itt tekinthető meg!

Minden bizonnyal marad az MTK-nál a válogatott középpályás Kata Mihály, aki az M1-nek arról beszélt, "rengeteg dolog felröppent az utóbbi fél évben", de "nem bánja, hogy eddig nem jött össze semmi".

A 22 éves középpályás úgy érzi, az elmúlt egy évben is sikerült előrelépnie, igaz, „azt nem mondja, hogy teljesen elégedett, ugyanakkor elégedetlennek sem szeretne tűnni”.

A háromszoros válogatott játékos nyáron megjárta az Európa-bajnokságot, és bár lehetőséget nem kapott a tornán, németországi kerettagsága minden bizonnyal pozitív hatással van az iránta mutatkozó keresletre.

Kata kapcsán korábban angol másod- és harmadosztályú csapatokat emlegettek a zuhanyhíradóban, illetve olyan hírek is felröppentek, hogy Hollandiából és Görögországból is érdeklődnek iránta.

„Elsősorban nem rajtam múlik, hiszen szerződésem van az MTK-val, tehát először nekik kell elfogadniuk az ajánlatot, ha érkezik” – fogalmazott, hozzátéve, a klub eddig egyetlen ajánlatra sem mondott igent, pedig „rengeteg dolog felröppent az utóbbi fél évben”, de „nem bánja, hogy eddig nem jött össze semmi”.

Mivel már csak két hét van hátra a nemzetközi átigazolási időszak végéig, Kata amondó, valószínűleg marad a kék-fehéreknél, akik egyébként nagyszerűen kezdték a bajnokságot, csak a negyedik fordulóban, a Puskás Akadémia ellen veszítettek először pontot.

„A tavalyi szezonban is ez volt jellemző: hogy az első három-négy csapat ellen nem szereztünk pontotat, és ez azért hiányzott a végelszámolásnál. Ahhoz képest szerintem előreléptünk, amit lehetett látni a Puskás ellen, de az sem volt elegendő az egy ponthoz” – mondta.

Az MTK négy fordulót követően három győzelemmel és egy vereséggel a második helyen áll az OTP Bank Ligában, a Paks halasztása miatt legközelebb jövő hétvégén lépnek pályára a kék-fehérek, akkor Fehérvárra látogatnak.

A teljes videó interjú itt tekinthető meg!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman