HÍREK

Kanta József: Minden adott, hogy sikeres évünk legyen

2014-06-17

Kanta József: Minden adott, hogy sikeres évünk legyen

Csapatkapitányunk értékelte a tavaszi szezont, és arról is beszélt, hogy csapatkapitányként hogyan tartotta a lelket a játékosokban a nehezebb időszakban.

Az egész téli felkészülés arról szólt, hogy bíztattuk egymást: sokkal jobbak vagyunk annál, hogy kiessünk. Szerencsére nem kellett nagy dolgokat tenni, hiszen mindenki keményen dolgozott azon, hogy javítsunk.  

Tíz góloddal házi gólkirály lettél. Ebből a szempontból, egyénileg kiemelkedőnek tartod a szezont?

Kiemelkedő szezonról azért nem beszélhetünk, hiszen sokáig a bennmaradásért küzdöttünk. Úgy érzem megtettem, amit a csapat elvárt tőlem, de a következő szezonban többet szeretnék nyújtani.

Több változás is volt a középpályán, beépült Pölöskei Zsolt, érkezett Vass Ádám, és voltak mások is, akik itt szerepet kaptak. Elégedett vagy a középpályás csapategységgel?

Józsi bácsi is kiemelte a középpályát, hogy nagyon jól együttműködtünk, én szerettem ott focizni a srácokkal. Azonban inkább azt tartom fontosnak, hogy nem a mi csapategységünk, hanem a csapat egységessége volt a kulcsa annak, hogy tavasszal jók voltunk.  

Mitől lett a csapat gólerősebb tavaszra?  

Mindenki igyekezett többet hozzátenni a játékhoz, Torghelle Sanyi érkezése is rengeteget jelentett. Az ősszel is mondtam, ennek a csapatnak sikerélményre van szüksége, és akkor nagyszerű dolgokra képes.  

A tavaszi menetelésre alapozva érdemes további, komolyabb célokról álmodozni?  

Nekem komoly céljaim vannak. Úgy látom, hogy a klub most nagyon rendezett, képesek vagyunk végre megtartani az értékeinket. A tavaszt elnézve bárkivel fel tudjuk venni a versenyt, de ehhez nagyon sokat kell tenni. Minden adott, hogy sikeres évünk legyen.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman