HÍREK

Kanta: "Ezúttal kijött a csapatból, ami bennünk van"

2021-09-13

Kanta: "Ezúttal kijött a csapatból, ami bennünk van"

Kanta József vezetőedző így értékelt NB III-as csapatunk 5-0-s váci sikere után.

- Egy ilyen meccs után könnyű dolga van az értékeléssel az edzőnek, hiszen most szinte minden összejött. A legnagyobb öröm, hogy végre kijött minden a mérkőzésből és a csapatból, amit szerettünk volna látni: gyorsan futballoztunk, jól cseleztek a fiúk, jó összjátékra voltak képesek. Erre törekedtünk az elmúlt hetekben is, akkor valamilyen oknál fogva ez nem mindig jött ki belőlünk, most pedig igen, és ez óriási különbséget eredményezett. A játékkal eddig sem volt óriási probléma, de most ez gólokkal is párosult. A második találat után teljesen fel is szabadultak a srácok, onnantól gördülékenyen vezettük a támadásokat. A félidőre el is dőlt minden, de a teljes szünetben azt hangsúlyoztam, hogy ha tudnak, rúgjanak még gólt, gólokat, hiszen ez a hozzáállás is kell ahhoz, hogy eljuthassanak arra a szintre, amire szeretnének. Most az a lényeg, hogy tudatosítsuk a fiúkban, hogy ha így dolgoznak és állnak a meccsekhez, akkor olykor benne vannak az ilyen jó eredmények is, hiszen a képességeik megvannak ehhez. Amit még szeretnék mindenképpen elmondani: számomra a végeredményt teljesen figyelmen kívül hagyva is nagy élmény volt Csank János ellen meccselni, hiszen egy tiszteletre méltó szakember ült a másik csapat kispadján.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman