HÍREK

Jön a folytatás

2015-11-12

Jön a folytatás

Egy hét szünetet követően, csütörtök délelőtt, a Lantos Mihály Sporttelepen megtartotta sajtótájékoztatóját László Csaba.

A vezetőedző szót ejtett a hosszúra nyúló bajnoki szünetről:

– Nem okoz problémát, sikerül tűzben tartani a játékosokat. Pontosan megszerveztük, hogy milyen munkát szeretnénk elvégezni ez idő alatt. Erre még jó is volt ez a pár plusz nap. Igaz, hogy két hétvégén nem játszunk bajnoki mérkőzést, de nem tétlenkedtünk – kezdte a vezetőedző.

Elmondta, kétségtelen tény, hogy a focisták számára a legfontosabb a mérkőzés, de ha az illetékesek így döntöttek, akkor ehhez igazították a csapat programját, az edzések felépítését. Azoknak a játékosoknak a felzárkóztatására pont elég idő volt, akik sérülésből jöttek vissza. Többen – aki nem kaptak lehetőséget az NB I-es keretben – visszajátszottak a második csapathoz. Fontos, hogy ők is érezzék, ez a csapat csak nevében második, de ugyanolyan fontos láncszem, mint az első.

László Csaba beszélt a keret előtt álló, jövő keddi Magyar Kupa visszavágóról is:

– Nehéz mérkőzésre számítok, ezek szerint készülünk. Sajnos nem rúgtunk gólt idegenben, pedig azzal megkönnyíthettük volna a dolgunkat a visszavágóra. Hazai pályán játszunk ugyan, ez jelent némi előnyt, de a Békéscsaba jó csapat, nem lebecsülendő ellenfél, nem kezelhetjük félvállról őket. Nagy elánnal, odaadással és koncentrációval kell játszanunk ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. Természetesen nyerni szeretnénk, és továbbjutni a kupában. Csak ezután lehet beszélni arról, hogy ez milyen játékkal valósult meg. Számunkra ugyanolyan fontos a Magyar Kupa, mint a bajnokság, mindkét sorozatban jól akarunk szerepelni.

A vezetőedző elmondta, hogy a Békéscsabán súlyos sérült szenvedett Hrepka Ádámot leszámítva, mindenki harcra kész. Reméli, hogy az U21-es válogatottból is mindhárom MTK Budapest játékos – Varga, Gera és Bese is – egészségesen tér vissza. Szerencsére már Baki Ákos is teljes értékű munkát végez, neki is jót tett ez a pár hét. Hétvégén már teljes félidőt játszott az NB III-as csapatban.

MTK Budapest játékos ugyan nem szerepel a felnőtt válogatott keretben, de nem lehetett szó nélkül elmenni az évtized talán legfontosabb, két válogatott mérkőzése mellett. Vezetőedzőnk erről is kifejtette véleményét:

– Azt szeretném, hogy a magyar válogatott jó eredményt érjen el, és jusson ki az Európa-bajnokságra! Ez fontos a futballunk számára. Több évtizede várjuk már azt a pillanatot, hogy a nemzeti együttes szerepelhessen nagy nemzetközi tornán. Reménykedem, 50-50 százalék esélyt adok mindkét csapatnak a továbblépésre. Biztos vagyok abban, hogy a játékosok is mindent megtesznek annak érdekében, hogy megragadják ezt az lehetőséget. Pozitívan gondolkodom a válogatottal kapcsolatban. Fontos, hogy a második mérkőzést itthon játsszuk, hazai közönség előtt. Kívánom, hogy jusson ki a magyar válogatott az Európa-bajnokságra! – zárta gondolatait a vezetőedző.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman