HÍREK

Jöhet a Budaörs!

2018-03-24

Jöhet a Budaörs!

A százszázalékos hazai mutató megőrzése a tét.

A Merkantil Bank Liga 26. fordulójában az 5. helyezett Budaörs látogat az Új Hidegkuti Nándor Stadionba. Ellenfelünk a tavaszi szezonban mindössze egyetlen meccset játszott, akkor idegenben magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott a Kazincbarcika ellen, ráadásul úgy, hogy a 78. percig a borsodiak vezettek. Vendégeink már ősszel is bizonyították, megy nekik a góllövés, hiszen mögöttünk a második legtöbbször – 42 alkalommal – találtak be az NB II-ben.

Tavasszal mi már három bajnokit játszottunk, ebből mindhárom alkalommal sikerült győznünk, így 14 ponttal vezetjük a tabellát. Legutóbb múlt pénteken léptünk pályára, akkor emlékezetes összecsapáson, 3-2-re nyertünk a Budafok ellen, idegenben. A Budaörs szakmai igazgatója, Bognár György elmondta,  az Új Hidegkuti Nándor Stadionban is igyekeznek támadófocit játszani, így a budafoki találkozóhoz hasonlóan sokgólos mérkőzésre számíthatunk.

A meccstörténelem eddig három másodosztályú összecsapást számlál, és kék-fehér fölényt mutat. Minden alkalommal mi nyertünk, hat gólt szereztünk, és egyet sem kaptunk. Legutóbb 2017. szeptember 2-án találkozott a két együttes Tatabányán, a Grosics Gyula Stadionban. Azon a derbin, Vass Patrik és Lencse László góljával győzött Feczkó Tamás alakulata.

Vezetőedzőnk sérülés miatt nem számíthat a hasfali sérvműtét után lábadozó Gera Dánielre, a nyaki gerincsérülés után rehabilitáló Bori Gáborra, és a vállműtét után gyógyuló Baki Ákosra. Nem játszik Hrepka Ádám, aki vádliszakadást szenvedett a Sényő elleni Magyar Kupa mérkőzésen, illetve Balogh Béla, aki combhajlító izomhúzódás után már könnyített edzéseket végez. Mellettük Takács Ronald játéka is kétséges, aki hosszú betegsége után még nincs tökéletes állapotban, ahogy Szerencsi Miklóst is vizsgálni kell még.

Három fiatal játékosunk, Bese Balázs, Schäfer András és Katona Máté az utánpótlás-válogatottakban szerepelnek, így ők sem állnak Feczkó Tamás rendelkezésére.

A találkozót Böcskei Balázs vezeti, munkáját Takács Tamás, Albert István és Varga Gábor segítik.

A jegyvásárlással és beléptetéssel kapcsolatos információk ITT találhatóak.

Merkantil Bank Liga, 26. forduló
MTK Budapest–Budaörs
2018. március 25. 17:00 – Új Hidegkuti Nándor Stadion

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman