HÍREK
Jelen és jövő (5. rész) Tóth Ferenc
2015-10-02
Jócskán benne vagyunk a 2015/16-os bajnoki szezonban. Az MTK Budapest csapatában van néhány futballista, akiről talán kevesebbet lehet tudni. Néhányan már bemutatkoztak az NB I-ben, vagy közel állnak hozzá. Sorozat keretében mutatjuk be az érintetteket. Tóth Ferenccel beszélgettünk.
– Mik voltak a pályafutásod főbb állomásai?
– Hatévesen a Goldball-ban kezdtem focizni. Tízéves koromig játszottam ott, de az igazi pályafutásom csak ezután kezdődött.
– Mikor és hogyan kerültél az MTK Budapest csapatához?
– Tízéves voltam. A Goldball teljes ’93-as korosztályát átvette az MTK. Nyolc évig korosztályos csapatokban játszottam, majd kölcsönben két évig Szigetszentmiklóson, hat hónapig pedig Veszprémben játszottam NB II-ben, ezután kerültem vissza az MTK-ba. Itt U21-ben és a második csapatban, NB III-ban játszottam. Az NB I-ben még nem mutatkoztam be, csak kispadig jutottam.
– Mi a kedvenc posztod, hol érzed legjobban magad a pályán?
– A belső védő pozíciót érzem legjobban magaménak, de a védelem bármely részén megállom a helyem.
– László Csaba személyében – sok év után – új vezetőedző került a csapat élére, és szinte a teljes szakmai stáb kicserélődött. Hogyan sikerült az átállás?
– Hozzá vagyok szokva a váltásokhoz. Pályafutásom során legalább hét-nyolc edző keze alatt dolgoztam. Hamar megszoktam ezt az állapotot is, újak az impulzusok, dinamikusak, erőteljesek az edzések.
– Két külföldi tréner is segíti a vezetőedző munkáját. A pályaedző, Werner Bürger és az erőnléti edző, Steven Vanharen. Velük hogyan megy a kommunikáció?
– Angolul beszélek velük, mert németül még csak a „ja”-ig jutottam, az nem megy. Néha a mutogatás is sokat segíthet, de a futball kifejezéseit az is megérti előbb-utóbb, aki nem beszél idegen nyelvet.
– Nagy a verseny a csapatba kerülésért, de akár a kispadról beállva is lehet segíteni. Mennyi esélyt látsz rá, hogy idén pályára lépsz az OTP Bank Ligában?
– Nagyon reménykedem és bízom benne, hogy sikerül bemutatkoznom. Az edzéseken száztíz százalékot nyújtok. Mindent megteszek, hogy a mester betegyen, bármit hozhat a jövő. Nyáron biztattak, hogy szükség van rám, ezért maradtam. Látok rá esélyt, hogy bekerüljek.
– Minden futballista álma, hogy szerepelhessen a nemzeti tizenegyben és külföldi bajnokságban is kipróbálhassa magát. Ezek azok a célok, amiket szeretnél te is elérni?
– Sokat voltam válogatott szinte minden korosztályban. Az U15-ös csapattól egészen az U20-as társaságig folyamatosan, U18-tól pedig csapatkapitány is. Kis keserűség bennem, hogy az U21-esekhez már nem fértem oda. Álmom a nagyválogatottban való bemutatkozás, de most a legfontosabb, hogy az NB I-ben kapjak lehetőséget. Külföldön Angliában, vagy Skóciában játszanék, fekszik az a stílus. Minden csak megszokás kérdése, fel lehet venni azt a tempót is. Ha Ausztriába vagy Németországba sikerül kikerülnöm, akkor sem leszek csalódott.
– Átszerveződött az NB I-es bajnokság. Milyen eredménnyel lennél elégedett?
– Célunk, hogy az első háromban végezzünk. A Ferencváros kiemelkedik, de mögöttük bármi lehet, akár második helyen is végezhetünk. Ha lecsúsznánk a dobogóról, azt csalódásként élném meg.
– Jövőre elkészül az MTK Budapest új, európai szintű stadionja. Mi az első gondolatod ezzel kapcsolatban?
– Remélem, pályára léphetek az új stadionban. Korábban már láttam látványterveket, biztosan szép lesz.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST
KISVÁRDA MASTER GOOD
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
