HÍREK

Isten éltesse Garami József!

2014-08-09

Isten éltesse Garami József!

Edzőként háromszoros magyar bajnok, volt szövetségi kapitány, 770 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon az első osztályban, 364 győztes bajnokival a háta mögött, örökös edzője az MTK-nak. Mesteredzői címe mégis korábbról származik.

1985-ben kapta, jó másfél évtizedes, a pécsi utánpótlás nevelésben végzett munkájáért. Talán erre a legbüszkébb. Elkönyvelték jó kis utánpótlás-edzőnek. Sorra nevelte a pécsi futball kiváló játékosait. Aztán, egyszerre csak borzasztóan állt a Pécs az NBI-ben, egész pontosan kiesésre. Előszedték Garamit. Megmentette a klubot. A következő évben már másodikak lettek. Hét évig nem is engedték felállni a kispadról. Közben szövetségi kapitány is volt öt mérkőzés erejéig. Negyedszázad távlatából nyugodtan állíthatjuk: ez volt a város labdarúgásának fénykora. Rendszeresen az élvonal elitjében szerepeltek. Bajnoki ezüst-, és bronzérem fűződik Garami mester nevéhez. Játszottak kupadöntőket és 1990-ben a csúcsra értek a Magyar Kupa elhódításával.

Garami (született Glück) József labdarúgónak is pompás volt. A Göröcs János fémjelezte ifjúsági válogatottnak volt támadója, nem is eredménytelenül, majd Pécsett lett NBI-es futballista. 39 találkozón 9-szer volt eredményes. Sérülékenysége miatt nem futotta ki magát.  Az is lehet, érezte: nem ez az ő igazi élete.

1964-ben végzett a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-orosz-testnevelés szakán, új utat adva életének. A pécsi Sportiskolán kezdett edzősködni, 1971-ben a tanári, 1976-ban a szakedzői diplomáját szerezte meg a Testnevelési Főiskolán.

[image]

1993-ban az Újpest vezetőedzője lett. 1996-ban került először az MTK-hoz, ahol azonnal bajnoki címet szerzett csapatával. Ekkor választották a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőbizottságának elnökévé.

1999-től 2001-ig Győrben dolgozott, ahol ugyancsak sikeres volt. Következett a Ferencváros. Az Üllői úton is bajnokcsapatot épített, még ha nem is vele fejezte be a klub a pontvadászatot.

2004-ben tért vissza az MTK-hoz szakmai igazgató és vezetőedzőként. Itt nyerte harmadik magyar felnőtt bajnokságát. 2008-ban itt döntötte meg dr. Lakat Károly 626 mérkőzéses abszolút edzői rekordját az élvonalbeli szereplések számát illetően. Azóta ehhez még hozzágyűjtött majd százötvenet. Domonyai László klubigazgató szerint Józsi bácsi halála plusz két évig a csapat főnöke. Játékosai szerint mindig is igazi pedagógusként nevelte a rá bízott labdarúgókat.

Józsi bácsi! Tegye ezt egészségben még sokáig! Isten éltesse Garami Józsefet!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman