HÍREK

Irány Felcsút!

2016-11-26

Irány Felcsút!

Az OTP Bank Liga 17. fordulójában az MTK Budapest a Videoton FC otthonába látogat.

A két csapat meccstörténelme alapján nehéz lenne megítélni, ki az esélyes, hiszen 94 első osztályú mérkőzésből 37 alkalommal mi nyertünk, valamint 20 döntetlen és 37 Vidi siker született.

Az utóbbi hetek formája alapján viszont azt lehet mondani, nem az MTK Budapest a meccs favoritja. A hazai csapat a 2. helyen áll a bajnokságban pillanatnyilag, övék az NB I legjobb gólkülönbsége, ráadásul otthon, az utóbbi hét mérkőzésükből hatot megnyertek. Egyedül a Fradi tudott tőlük pontot csenni ezalatt a hét találkozó alatt, de nekik is egy 83. percben szerzett Djuricsin gól kellett ehhez.

Sajnos a mieink vendég mérlege sem ad okot a bizakodásra. Idén még nem nyertünk vendégként, az utóbbi öt mérkőzésünkből pedig háromszor kikaptunk. A Szombathely és a Paks otthonában sikerült pontot szerezni, de aligha lehetne állítani, hogy a felsorolt csapatok a Videoton szintjén lennének.

Ennek ellenére a kék-fehérek erőt meríthetnek abból, hogy az idei bajnokság hatodik fordulójában, hazai pályán sikerült legyőzniük a Videotont, ami idei első győzelme volt klubunknak. Torghellének extra motivációt jelenthet az is, hogy jó barátja, Juhász Roland ellen lép pályára, így reméljük hasonló teljesítményre lesz képes. 

Teodoru Vaszilisz Mato Grgicsre nem számíthat, aki nemrég porcműtéten esett át, valamint Drazsen Okuka játéka kérdéses, hiszen csípőhajlító izomhúzódással bajlódik, bár már együtt készül a csapattal. A többiek mind egészségesek, beleértve Hrepka Ádámot is, aki hónapok óta nem léphetett pályára.

A mérkőzést Farkas Ádám vezeti, munkáját Tóth II. Vencel és Szert Balázs asszisztensként, míg Márkus Tamás tartalék játékvezetőként segítik.

OTP Bank Liga Labdarúgó NB I, 17. forduló
Videoton FC – MTK Budapest 18:00
Felcsút, Pancho Aréna

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman