HÍREK

Így rajtolt az OTP Bank Liga

2015-07-19

Így rajtolt az OTP Bank Liga

Szombaton négy mérkőzéssel elkezdődött az OTP Bank Liga 2015-2016-os szezonja. Míg az MTK Budapest Torghelle Sándor góljával győzött a Puskás Akadémia ellen, addig a Vasas és a Videoton sem bírt ellenfeleivel. Az Újpest – Paks párharc 0-0-ás döntetlennel végződött a Megyeri úton.

MTK Budapest – Puskás Akadémia 1-0 (1-0)
Vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerző: Torghelle a 28. percben

A kék-fehérek megérdemelt győzelemmel mutatkoztak be angyalföldi albérletükben, miután végig irányították a meglehetősen gyenge támadójátékot bemutató akadémisták elleni összecsapást. Kevés igazán nagy lehetőség adódott a találkozón, és ezeket kivétel nélkül az MTK harcolta ki, a Puskás Akadémiának egyetlen kidolgozott akciója sem volt a 90 perc során. A három pontról döntő gólt Torghelle Sándor szerezte a 28. percben, amikor Thiam pontos mélységi ívelését követően Bese fejelte a kapu elé a labdát, az MTK csatára pedig — megelőzve a védőket — a jobb alsó sarokba továbbított (1-0). A Puskás Akadémia hátrányban sem tudott újítani, továbbra is veszélytelenül játszott, és esélye sem volt az egyenlítésre. 

DVTK – Vasas 2-1 (2-1)
Vezette: Solymosi Péter
Gólszerző: Grumic a 28., Grúz (öngól) a 36., Lázok a 12. percben

A DVTK kezdte aktívabban a találkozót, az első tíz percben több veszélyes lehetőséget is kialakított a vendégek kapuja előtt, de ezek ki is maradtak. A mérkőzés első angyalföldi helyzetéből viszont gól született, a 12. percben Remili Mohamed játszotta a labdát Lázok Jánoshoz , aki 14 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (0-1). A 29. percben egyenlített a DVTK, Koman jobb oldali szögletét követően Nikházi megcsúsztatta a labdát, Miroslav Grumic pedig 4 méterről ballal a léc alá lőtt (1-1). A 36. percben öngóllal szerzett vezetést a DVTK, a felszabadítani igyekvő Grúz lábáról pattant a Vasas kapujába a labda (2-1). A diósgyőriek a szünetig még lőttek egy kapufát is, de nem tudták magabiztossá tenni vezetésüket. A második játékrész a Vasasé volt, ám a vendégek a legnagyobb helyzeteket is kihagyták, így pont nélkül zárták a találkozót. 

Újpest FC – Paksi FC 0-0
Vezette: Szabó Zsolt

Az első félidőben egyetlen komoly helyzetet sem láthatott a közönség, az Újpest többet birtokolta a labdát, rengeteg pontrúgást végezhetett el, de ezekből sem tudott veszélyessé válni. A játék képe a fordulást követően sem változott, a lila-fehérek mezőnyfölényben futballoztak, legközelebb Nagy Gábor kapufájánál jártak a gólszerzéshez. Csertői Aurél együttese a kontrákra alapozott, és könnyen eldönthette volna a mérkőzést, de előbb Könyves lőtt fölé öt méterről, majd Bartha ziccerét védte lábbal Balajcza. Az Újpestnek igazi helyzete csak Suljić révén volt a hajrában, de a bosnyák támadó szintén hibázott, így nem esett gól a találkozón. 

Budapest Honvéd – Videoton FC 1-0 (0-0)
Vezette: Vad II István
Gólszerző: Youla a 84. percben

Küzdelmes mérkőzést hozott a bajnoki címvédő és a tavasszal még a kiesés elkerüléséért harcoló Honvéd kispesti mérkőzése. Az első félidő első felében a Videoton FC játszott fölényben, de támadójátéka meglehetősen kiszámítható volt, a Honvéd védelme pedig magabiztosan állt a lábán. A félidő második felére feljavult a Honvéd, kiegyenlítetté vált a játék, a kispestiek rögzített szituációkból veszélyeztettek, de gól nem született a szünetig. A második félidőben is statikusan futballozott a Vidi, Bernard Casoni vezetőedző hiába próbálta cserékkel felrázni csapatát, nem sikerült helyzeteket kidolgoznia a bajnoki címvédőnek. A hajrához közeledve Souleymane Youla egy kontra végén nagy ziccerben Danilovics kapusba lőtte a labdát, de a 84. percben jóvátette hibáját, és Holender jobb oldali szabadrúgását követően 5 méterről a jobb sarokba helyezett (1-0). Egy perccel a gól előtt Lang Ádám megkapta második sárga lapját, így a hazai találat már emberelőnyben született. A Vidi a hajrában elkeseredetten próbált támadni, de mindhiába, a Honvéd megőrizte előnyét, és megnyerte a találkozót.

(Forrás: mlsz.hu)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman