HÍREK

Így látta Michael Boris a BMTE elleni mérkőzést

2020-07-21

Így látta Michael Boris a BMTE elleni mérkőzést

Vezetőedzőnk értékelője a Budafok elleni összecsapást követően.

Kétgólos hátrányból fordítottunk a BMTE elleni előkészületi mérkőzésen Szlovéniában. A mérkőzést követően Michael Boris vezetőedző beszélt a két félidőről:

– Az első gólnál nem nyertük meg a párharcot középen, így üres terület maradt mögöttünk, amit kihasznált a labdaszerzést követően a Budafok. A második gólnál elcsúszott a játékosunk, elveszettük a labdát, kinyíltunk, jött a mélységi passz, és kettővel mentek. Utána gyorsan szépítettünk, King beadása után vagy Myke, vagy az egyik védő lőtt a kapuba. Voltak lehetőségeink, jól használtuk a széleket, de a mélységi játék nem volt megfelelő, és időnként a letámadás is lassan ment.

A második játékrészről pozitívabb hangvételben nyilatkozott a német szakember:

– A második félidőben feljavultunk, jobban támadtuk a labdát, agresszívabbak voltunk. Az egyenlítő találatnál Balázs és Bíró játszottak össze, majd Prosser büntetőből meglőtte a harmadikat. Holnap regenerálunk, délután szabad program, illetve csapatépítő program, ha az időjárás engedi. Szombaton pedig jöhet az utolsó meccsünk az edzőtáborban.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-13 13:00 Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

MTK BUDAPEST II

VS

BONYHÁD VLC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman