HÍREK

Idén is kárpótoljuk bérleteseinket

2021-05-08

Idén is kárpótoljuk bérleteseinket

Tulajdonosi döntés értelmében az MTK Budapest vezetése kárpótolja azokat a drukkereket, akik a 2020/21-es idényre szezonbérletet vásároltak, ám a pandémia miatt nem lehettek végig jelen a hazai mérkőzéseinken.

Mint ismert, a koronavírus okozta járványhelyzet miatt az idény egy részében a meccsekre zárt kapuk mögött került sor. 

Klubunk célja az, hogy emiatt a bérleteseinket a tavalyi évhez hasonlóan az idei szezonban is kártalanítsuk: a döntés értelmében azok, akiknek volt az idei szezonra szóló bérletük, beválthatják azt a 2021/2022-re idényre is, ugyanarra a helyre, ugyanazzal a kedvezménnyel.

Az új idény a tervek szerint július 31-én indul majd, a beváltásra legkésőbb augusztus 15-ig lesz lehetőség a hazai pénztárban (az idei bérlet és személyazonosító bemutatásával), de a bérletek beváltása természetesen már korábban, még a szezon rajtját megelőzően megkezdődik, az időpontokról kiemelten tájékoztatjuk majd szurkolóinkat a hivatalos felületeinken.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman